HÍRARCHÍVUM

Felújítás és búcsú Rakacán

Felújítás és búcsú Rakacán
2014. augusztus 26. 18:28

Felújítás és búcsú Rakacán

Nagyboldogasszony ünnepén Rakaca újra régi fényében tündökölt.

Az Európai Unió és Magyarország Kormánya által nyújtott támogatásból nettó 15. 491 819 Ft összegben lehetőségünk volt a templom tetőszerkezetének felújítására, környezetének szépítésére, a Miskolci Apostoli Exarchátus támogatásával pedig a templom külső festésére is sor került.

Hála Istennek újra megtelt a templomkert. Itt kezdődött ugyanis körmenettel a szertartás, melyben Püspök atya megáldotta és szentelt vízzel meghintette a felújított templom falait, majd közösen vonultunk be, hogy a lassan már üresedő padokat újra megtöltve búcsúi Szent Liturgián adjunk hálát közösen a Jóistennek!  

Hálát adni azokért a rakacaiakért, akik idejüket, energiájukat felajánlva dolgoztak egész héten, hogy méltó környezetben tudjuk megünnepelni a búcsút.

Hálát adni a sok elszármazottért, akik hazajöttek, mert fontosak a gyökerek, fontos a közösség, fontos a templom.

Hálát adni a felújított templomért, amelyben imádságra gyűlhetünk össze.

A liturgia után még sokan együtt maradtunk. A hálaadást a Paraklisz házban folytattuk, ahol az elszármazottak egymásnak adva a szót meséltek, énekeltek a sok-sok évvel ezelőtti rakacai életről és híres búcsúiról. 

Köszönjük mindenkinek, aki eljött, hazajött közénk, hogy együtt ünnepeljünk!

Bízunk benne, hogy egyre gyakrabban megtelik majd ez a gyönyörű templom!

Mindenkit szeretettel vár haza az egyházközség!

(Az egyházközség ügyfél regisztrációs száma: 1003290402, a pályázat támogatási határozat száma: 1553817718)

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert