HÍRARCHÍVUM

Új görögkatolikus templom Szatmárnémetiben

Új görögkatolikus templom Szatmárnémetiben
2010. március 9. 10:36

2010 március 7-én, nagyböjt harmadik, kereszthódoló vasárnap, a szatmárnémeti magyar görögkatolikus hívek egy új templom alapkövét rakták le.

A Szent Miklós templomtól a Szent Liturgia után ünnepélyes menetben, várost átszelő Szamos folyó túloldalára, az építendő, új Keresztelő Szent János próféta születése címünnepet viselő templom helyszínéig vonultak a hívek, ahol az utcán végighordozott keresztet felállították, megszentelték és annak talapzatába írást, korabeli pénzérméket, egyházközségi újságot, helyi napilapot, a templom terveit, okiratot valamint a szentföldi Keresztelő Szent János templomból származó kődarabot helyeztek el. Az ünnepségen a magyarságot támogató városi hivatalnokok, parlamenti képviselők is részt vettek, beszédet mondtak. Ezzel az ünnepélyes alapkőletétellel veszi kezdetét hivatalosan az építkezési munkálat, amely a tervek szerint két éven belül új magyar görögkatolikus templommal, parókia épülettel gazdagítja a hívek igényét.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert