HÍRARCHÍVUM

Cento presepi – Rómában a dorogi diákjaink karácsonyi ikonja

Cento presepi – Rómában a dorogi diákjaink karácsonyi ikonja
2014. december 3. 10:15

Rómában az idén is megrendezik a „CENTO PRESEPI”, azaz a 100 Jászol elnevezésű kiállítást, amely 2014. november 27-től 2015. január 6-ig a Santa Maria del Popolo Bazilikával szemben található Sala del Bramante kiállítóteremben tekinthető meg.

A mozgalom 1976-ban indult el Olaszországban, azzal a céllal, hogy a betlehemi jászol karácsonyi jelképként újra visszakerüljön az emberek otthonába az egyre divatosabbá váló karácsonyfa mellé.  A jászol nemcsak a béke és a testvériség jelképe, hanem Krisztus születését is szimbolizálja. A kiállítás missziós célokat is szolgál, hiszen a Rómába látogató külföldiekkel és a nem keresztény vallású emberekkel is szeretné megismertetni Krisztus üzenetét.

A kiállításon sokféle jászlat láthatunk, amelyek létrehozói egyrészt elismert képzőművészek és kézművesek, másrészt „amatőr” alkotók: általános- és középiskolás diákok, kulturális egyesületek és szociális intézmények tagjai. Az alkotók kreativitását dicséri a felhasznált anyagok sokszínűsége is, ugyanis az aranytól a tésztáig, a kerámiától a papírig, kenyértől a ceruzáig szinte minden megtalálható az alapanyagok között. Nagyon változatos a kiállított tárgyak méretezése is, a miniatűrtől az ember nagyságú beállításokig.

Nemcsak Olaszországból, de 5 kontinens kb. 25 országból érkeznek pályaművek, mintegy 50 db külföldről, az idén egyik közülük a hajdúdorogi betlehem. A messzi Rómában nem sokat tudnak Magyarországról, Hajdúdorogról pedig még kevesebbet. Nem tudják, hogy van egy iskola, s benne néhány tehetséges és kitartó ember, akik szebbnél szebb ikonokat, tűzzománcokat, rézkarcokat készítenek. Mindezeket ugyan most nem tudjuk megmutatni, de az általuk megálmodott betlehemi jászlat annál inkább. A hajdúdorogi betlehemet Monostory Viktória tanárnő és ügyes csapata: Pogácsás Zsuzsa, Sási Mária és Sási Péter készítette. Az általuk alkotott jászol tulajdonképpen egy al secco technikával készült, 60x80 centiméteres karácsonyi ikon.

Remélhetőleg azok az emberek, akik sétálnak majd jászoltól jászolig, meglátnak egy különösen szépet, ami alá Hajdúdorog és a Szent Bazil Oktatási Központ neve lesz írva.

Nagy Viktória, Petneházi Erzsébet

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert