HÍRARCHÍVUM

Fekete Károlyt választották Bölcskei Gusztáv utódjául

Fekete Károlyt választották Bölcskei Gusztáv utódjául
2014. december 12. 22:53

Nem régen kaptuk a hírt, hogy a Tiszántúlon Fekete Károly lett a maximális három ciklus után leköszönő Bölcskei Gusztáv utódja.

Egész görögkatolikus egyházmegyénk nevében nagy szeretettel köszöntjük az új református püspököt. Elődjével, Bölcskei Gusztávval kiemelkedően jó kapcsolatunk volt minden téren. Sok közös imádságunk, rendezvényünk s egyéb hazai és határon túli tevékenységünk volt. Ezek mindegyikére nagy szeretettel emlékezem vissza, és őrzöm azokat a fontos tanulságokat, bölcsességeket, amelyeket a most leköszönő püspök úr mindig színes és tartalmas igehirdetéseiből gyűjtöttem.

Hasonló szeretettel és megalapozott bizalommal köszöntjük az új püspököt, Fekete Károlyt. Édesapja, megboldogult id. Fekete Károly nyíregyházi esperes, teológiai tanár sok alkalommal járt nálunk a püspökségen és a szemináriumban. E sorok írója teológus hallgatóként nem egyszer hallgathatta előadásait, igehirdetéseit. Fiatal teológus fia, későbbi teológiai tanár, jelenleg a Tiszántúli kerület püspöke szintén nem egyszer járt már görögkatolikus rendezvényünkön, istentiszteletünkön. Joggal remélhetjük tehát, hogy elődjéhez hasonló módon áldásos együttműködésnek nézhetünk elébe.

Imádságainkkal segítjük őt, hogy szolgálatát Krisztus meghívása szerint valóban Isten dicsőségére és az Ő népének, egyszersmind a magyar nemzetnek javára végezhesse.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert