HÍRARCHÍVUM

Magyar Örökség Díjjal tüntették ki Kuklay Antalt és Telenkó Miklóst

Magyar Örökség Díjjal tüntették ki Kuklay Antalt és Telenkó Miklóst
2014. december 14. 19:56

December 13-án ismét átadták a Magyar Örökség Díjakat. Az elismerést hét kiemelkedő kulturális személyiségnek, illetve kulturális és egészségügyi intézménynek adományozták a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. 

Kuklay Antal, volt körömi plébános, egri kanonok és Telenkó Miklós görögkatolikus pap – akit felesége, Szabó Irén és fia, Telenkó Tódor Miklós képviselt a díjátadón – Juhász Judittól, a bírálóbizottság tagjától vehették át a díjat. A méltatást Hofher József jezsuita szerzetes, a Jezsuita Rend cigánypasztorációjának vezetője ismertette.

„A beérkezett állampolgári javaslatok közül a ma harmadikként átadandó díjat Kuklay Antalnak és Telenkó Miklósnak ajánlotta a bírálóbizottság” – ismertette Juhász Judit az oklevelél és az aranyjelvény átadásakor, majd az Aranykönyvből felolvasta: „Kuklay Antal gazdag életműve és a cigányság felemelkedéséért végzett példa értékű munkája, valamint Telenkó Miklós értékőrző és értékteremtő tevékenysége Magyar Örökség, amiről ezen oklevél bizonyságot tesz. Kuklay Antal és Telenkó Miklós nevét az Aranykönyv őrzi.”

A díjátadón Hámori József akadémikus, az MTA volt elnöke, a bírálóbizottság elnöke mondott beszédet.

További díjazottak: a burgenlandi alsóőri és felsőőri magyar színjátszók közösségépítő, hagyomány- és anyanyelvőrző tevékenységükért; a Százados úti művésztelep, amely Budapest első, egyben Európa legrégebb óta folyamatosan működő művésztelepe; a magyar tüdőgondozói hálózat, melynek munkatársai elévülhetetlen érdemeket szerztek abban, hogy a II. világháborút követően radikálisan csökkent Magyarországon a tüdőbajos betegek száma.

Posztumusz kapták meg az elismerést: Pósa Lajos költő (1850–1914) nemzetnevelő munkájáért, illetve Az én újságom című gyermeklap megalapításáért; Szíjjártó Jenő (1919–1986) zeneszerző a felvidéki magyarság kultúrájáért végzett kiemelkedő tevékenységéért.

A díjátadón Pál István „Szalonna” és bandája muzsikált, akik a kultúrát, hitet és a magyarság összetartozását erősítő népzenei munkásságukért szintén kiérdemelték a díjat.

A Magyar Örökség Díj azon magyar intézményeknek, csoportoknak adható negyedévente, akik tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport, tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez.

Fotó: MTI; Szelényi Károly
forrás: Magyar Kurír

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert