HÍRARCHÍVUM

Vallásközi konferencia a halál utáni életről Rómában

Vallásközi konferencia a halál utáni életről Rómában
2010. március 22. 10:47

A Római Vikariátus közleményt adott ki, amelyben arról tájékoztat, hogy az ökumenizmusért és a vallásközi párbeszédért felelős regionális bizottság március 19-én, pénteken tanulmányi napot rendez „Feltámadás vagy reinkarnáció: milyen élet van a halál után?” címmel a Róma határán található Divino Amore kegyhely nagytermében.

A találkozón előad Giuseppe Petrocchi püspök, a szervezőbizottság elnöke. Az előadók foglalkoznak a halál utáni élettel a Szentírás és az egyházi hagyomány tükrében, és elmélyítik a témát a katolikus egyház katekizmusának kompendiuma megközelítéséből. Michael Fuss, az Aquinói Szent Tamás Pápai Egyetem tanára a keleti vallásokban (a hinduizmusban, buddhizmusban) megjelenő reinkarnációt és a Nyugatra gyakorolt hatását tárgyalja.

A délután folyamán Cesare Moscati rabbi, a római rabbikollégium tanára; a muzulmán Adnane Mokrani, a Pápai Gergely Egyetem tanára, valamint egy buddhista szerzetes is felszólal.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert