HÍRARCHÍVUM

A máriapócsi kegykép országjárásának 15. napja: Debrecen–Hajdúdorog

A máriapócsi kegykép országjárásának 15. napja: Debrecen–Hajdúdorog
2015. március 23. 07:02

2015. március 22-én délután 14.30-ra megérkezett Hajdúdorogra a Drága Istenszülő Máriapócsi Könnyező Kegyképe. 2009-ben már az a megtiszteltetés érte városunkat, hogy több hónapon keresztül őrizhettük ezt a nagy kincset. Akkor még nem is sejtettük, hogy újra helyet adhat neki Székesegyházunk. Több száz hajdúdorogi apraja-nagyja fogadta tiszta szívvel, nagy örömmel és áhítattal Égi Édesanyánk Kegyképét a Böszörményi út végén lévő keresztnél. A Hajdúdorogon működő Szent Bazil Görögkatolikus Általános Iskola és Gimnázium növendékei is együtt imádkozva vártak a Szűzanya köszöntésére. Szívbemarkoló pillanatok egyike volt, ahogy ennyi ember összegyűlve várta e csoda érkezését, majd követte a Szűzanya minden lépését.

Először városunk polgármestere emlékezett meg e rendkívüli eseményről, majd Dalanics Zoltán parochus atya gondolatai következtek. Három órakor elindult a Kegykép processzió kíséretében a Hajdúdorogi Görögkatolikus Székesegyházba. Útja során a hívők végeláthatatlan sorokban követték, miközben Mária-énekeket énekeltek.  A menetet a krisztuskatonák vezették fel, melyet a rendőrség és a polgárőrség biztosított. A Székesegyházhoz érkezve szintén hatalmas tömeg fogadta a Szűzanya Kegyképét, ahol egyházi oktatási intézményünk óvodásai és kisiskolásai sorfalat állva tisztelegtek előtte.

A Kegykép elhelyezése után Parakliszt végzett Kocsis Fülöp püspök atya. A templomot betöltötte a hívek éneke, és a közös imádság. Kora estétől kezdetét vette a liturgiák sora. Az éjszaka folyamán virrasztással és további imákkal tisztelgünk az lstenszülő Szűzanya Kegyképe előtt. A krisztuskatonák pedig egymást váltva biztosítják az őrzését. A Székesegyházat most szinte kézzel fogható nyugalom tölti meg. Az Istenszülő képének szelídsége szelíddé teszi a sokszor indulatos lelkünket. Míg itt van nálunk, igyekszünk minél több időt a közelében tölteni, hogy a belőle áradó nyugalom átformálja hosszú időre az életünket. A Kegykép hétfő délig marad Székesegyházunkban, innen Nyíregyházára indul tovább.

Az ünnepet megkoronázza a holnapi nap történelmi fontosságú eseménye. Hajdúdorog népe újra jeles napra ébredt 2015. március 20-án, hisz I. Ferenc pápa megalapította a Hajdúdorogi Metropóliát. A Szentatya ugyanezen hatállyal Kocsis Fülöp hajdúdorogi püspököt nevezte ki a Hajdúdorogi Metropólia első metropolitájává. A metropólia székhelye Debrecen városa lett. A metropolitai beiktatást S. Em. Leonardo Sandri bíboros, a Keleti Kongregáció prefektusa fogja végezni március 23-án Hajdúdorogon a 10 órakor kezdődő Paraklisz szertartása után.

Gurbán Enikő, a hajdúdorogi Szent Bazil Görögkatolikus Általános Iskola tanára
Fotó: Zadubenszki Norbert


 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert