HÍRARCHÍVUM

Papszentelés Kárpátalján

Papszentelés Kárpátalján
2010. március 29. 10:06

Az Istenszülő Szűz Mária Örömhírvételének napján, március 25-én, az idén száz éves kárpátaljai Batár község görögkatolikus templomában Szűcs Ferencet, a falu szülöttét pappá szentelte Milan Sasik CM munkácsi görögkatolikus megyéspüspök.

Az ünnepi Szent Liturgián részt vett Szocska A. Ábel OSBM, a Nagy Szent Bazil Rend magyarországi tartományfőnöke, aki szintén e községből származik.

A pappá szentelt Szűcs Ferenc 2009-ben fejezte be tanulmányait a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolát. A zsúfolásig megtelt templomban Batár és a környező falvak hívei együtt imádkoztak az újszentelt papért. „Jézus Krisztus megtestesülésével új korszak kezdődik az emberiség életében, nincs okunk a félelemre, hisz velünk van az Isten. E világ hatalmai, urai jönnek-mennek, de Jézus Krisztus ugyanaz tegnap ma és mindörökké” – bátorította ünnepi beszédében a jelenlevőket Milán püspök.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert