HÍRARCHÍVUM

„Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.” (2Kor 12,9)

„Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.” (2Kor 12,9)
2010. március 30. 09:13

A miskolc-avasi keresztények számára az idei virágvasárnap nemcsak Jézus bevonulását jelentette Jeruzsálemben, hanem kivonulást is. A templomból a világba való kivonulást.

Az ide virágvasárnap adott alkalmat az első keresztút megvalósításához az avasi keresztények számára. Református, római és görögkatolikus keresztények tettek tanúságot hitükről, és Krisztushoz való tartozásukról ezen a vasárnapon.

Nagy bátorságról tett tanúságot az a több mint százhatvan ember, aki végigjárta a keresztutat.

Látva a hívek, valamint a lakótelepi emberek szemeit, valami elindult. Reméljük, hogy ez a tanúságtevés mindannyiunk megerősítésére, és a nagyhétre való felkészítésre is szolgált.

Istennek legyen hála, hogy lehetőséget és alkalmat adott arra, hogy mindez megvalósulhatott.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert