HÍRARCHÍVUM

Összefogás a menekültekért

Összefogás a menekültekért
2015. július 16. 11:50

A Katolikus Karitász már korábban együttműködési megállapodást kötött a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatallal, melynek keretében folyamatosan segítette a befogadó állomásokon elhelyezett menekülteket.

Tekintettel az elmúlt hónapokban hazánkba érkező migránsok számára, még hatékonyabban vesz részt szervezetünk ebben a munkában.

Ferenc pápa útmutatását követve, a Karitász folyamatosan figyelemmel kíséri a Magyarországra érkező, átutazó menekültek helyzetét, készen arra, hogy segítségére siessen az otthonaikat elhagyni kényszerülőknek.

Segélyszervezetünk kiemelt figyelmet fordít a táborokba érkező kísérő nélküli kiskorú gyermekekre és idősekre, akik számára otthonuk elhagyása komoly traumát jelent. Számukra bébiételt, vitaminokat, gyógyszereket, ruhákat juttattunk el, valamint lelki segítségnyújtással is támogatjuk őket.

1356-os adományvonalunk hívásával Ön most 500 Ft-tal támogatja a menekültek segítését.

 

Katolikus Karitász

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert