HÍRARCHÍVUM

Jelentkezés a Szent Zsófia Görögkatolikus Leánykollégiumba

Jelentkezés a Szent Zsófia Görögkatolikus Leánykollégiumba
2015. július 28. 12:47

A Szent Zsófia Görögkatolikus Lánykollégium felvételt hirdet a 2015/2016-os tanévre felsőoktatásban tanuló nappali tagozatos főiskolai, egyetemi lány-hallgatók részére.

A kollégium Nyíregyháza központjában található a Szent Atanáz Görögkatolikus Főiskola szomszédságában. A Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara és a Nyíregyházi Főiskola is gyorsan és egyszerűen megközelíthető. (A kollégium előtt található buszmegálló, de gyalogosan is tíz, illetve húsz perc alatt elérhetőek az intézmények.)

A lányokat 3-5 fős szobákban helyezzük el figyelembe véve az egyéni kéréseket is. A kollégiumhoz tartozik egy jól felszerelt konyha, minden folyosón zuhanyzó és mosdó van, lehetőség van mosásra is, valamint az épületben kápolna is található. A kollégista lányok be tudnak kapcsolódni a város nyújtotta lelki-, közösségi- és hitéletbe. Félévente veszünk részt lelkigyakorlaton, folyamatosan van lehetőség lelki- és egyéni beszélgetésekre, gyónásra, beszélgető körön való részvételre, tematikus előadásokon való részvételre.

A családias hangulatú intézményünk várja az érdeklődőket!

 

Jelentkezéshez csatolt dokumentumok:

  • jelentkezési lap

  • bemutatkozó levél (önéletrajz) – kézzel írva

  • motivációs levél (Miért szeretnék a kollégiumba jelentkezni?)

  • papi vagy lelkészi ajánlás

 

A jelentkezési lapot a tothandra68@gmail.com vagy a 19teodora90@gmail.com címen lehet igényelni.

Jelentkezési határidő: 2015. augusztus 20.

A jelentkezéseket a következő címre várjuk:
Szent Zsófia Görögkatolikus Lánykollégium
4400 Nyíregyháza, Síp u. 16.

 

A jelentkezőket telefonon vagy e-mail-ben értesítjük a felvételi elbeszélgetés időpontjáról.

 

Információ:
Tóth András
görögkatolikus pap, kollégium igazgató
+36 (30) 681 8927

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum


Csatolt dokumentum(ok):

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert