NEWS ARCHIVE

Felvételi volt a debreceni görögkatolikus roma szakkollégiumban

Felvételi volt a debreceni görögkatolikus roma szakkollégiumban
2015. augusztus 26. 13:17

A Hajdúdorogi Főegyházmegye roma szakkollégiumot alapított 2015 tavaszán Debrecenben. Az első felvételit, mely egyben közösségépítő, csapatformáló nap is volt augusztus 24-25-én szerveztük meg.

Sikeres kollégiumhoz befogadó, nyitott, tettre kész hallgatókra, jó vezetőkre, trénekre, oktatókra, egy jó startra van szükség, melyhez segítségül hívtuk a pócsi Szűzanyát is. S döntésünk, hogy a két napos felvételi – közösségépítés a pócsi Szűzanya ölelő karjai között valósuljon meg Máriapócson a hallgatók visszajelzése alapján is jó döntés volt. Azáltal, hogy a felvételizők tömegközlekedve kijutottak Máriapócsra, máris teljesítettek egy próbát. A hétfői nap Czövek Éva játékmester segítségével közösségépítő játékokkal telt el, melyet árgus szemekkel figyelt Ádám Anetta „külsős segítőnk” is, technikai segítőnk, mindenesünk Tóthbegyi Zsolt „önkéntes” volt. Hétfői nap délutánján Kocsis Fülöp érsek atya is meglátogatta a leendő szakkollégistáinkat. Az este is játékkal telt: „amit főztél edd is meg”, melyhez a szerepkártyák segítségével a hallgatóknak egymást közt el kellett dönteniük, hogy ki milyen szerepet vállal a közös főzésben. Így volt „főszakács, dekoratőr, konyhalány, tűzmester”… s mindezt felügyelte a kollégium igazgató Urbán Evariszt atya, aki közben az égiek segítségét kérte, nehogy éhen maradjunk. A csapatmunka jól sikerült finomat vacsoráztunk, jót beszélgettünk..

A keddi napot izgatottan várták hallgatóink hiszen, következett a személyes elbeszélgetés ideje, melyet egy különleges imaóra előzött meg Fülöp érsek atya vezetésével. A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat gyermekvédelmi rendszerében levő1000 gyerek búcsúztatta a nyarat. A nap indító imaórán részt vett Nyitrai Imre szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár és roma szakkollégium felvételiző diákjai is.

Déli harangszóra meghoztuk döntést Evariszt atyával s az első évfolyam elindul.

A pócsi Szűzanya segítségét továbbra is kérjük, hogy a debreceni görögkatolikus roma szakkollégium tevékenysége abban a jó hangulatban folytatódjon és gyümölcsöket teremjen, amelyben elindult.

 

Juhász Éva
szakkollégiumvezető

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert