HÍRARCHÍVUM

A Hajdúdorogi Főegyházmegye tanévnyitója

A Hajdúdorogi Főegyházmegye tanévnyitója
2015. szeptember 1. 16:17

Idén, 2015-ben immáron 25. tanévét kezdi meg a hajdúdorogi Szent Bazil Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium. A mai központi tanévnyitó ünnepséggel nem csak iskolánkban kezdődik meg egy újabb munkával teli esztendő, hanem a közelmúltban alapított Főegyházmegye minden létesítménye számára is.
Intézményünk nagy múltra tekint vissza, melynek kiindulópontja az az 1942-es és 1947-es esztendő, amikor is felállították a Katolikus Kántor-Tanítóképző Intézetet, és megszerveződött a gimnázium. A tanítóképző ünnepélyes megnyitóján Dr. Dudás Miklós püspök úr beszédében így fogalmazott: „Lelki szemeimmel már látom az iskola kapuján évtizedeken, századokon át kiáradó végzős növendékeket”.
Az 1951-ig felfelé ívelő időszakot nehéz korszak követte, mivel elsőként megszüntették a fent említett két intézményt, majd előbb Hajdúnánásra, azt követően pedig Hajdúböszörménybe helyezték át a működésüket. 1990-ben viszont egy, a minisztériumba felterjesztett kérelemnek, és aláírásgyűjtésnek a következtében szeptemberben megnyitotta kapuit a görögkatolikus általános iskola, majd egy évvel később a gimnázium. Az aláírások összegyűjtésében nagy szerepe volt Dr. Kiss Andornénak és Tóth Máriának.
A gimnázium megszervezéséhez jelentős segítséget nyújtott Dr. Keresztes Szilárd megyéspüspök úr, aki Dr. B. Papp János segítségével folytatta le a szükséges egyeztetéseket, akit ezért az újonnan alapított gimnázium igazgatóságával bízott meg.
Az intézmény ezt követően fejlődésnek indult, és 2006-ban már Görögkatolikus Oktatási Központként működött, mivel összevonta a Hajdúdorogon található görögkatolikus oktatási egységeket. Így napjainkra már működik benne óvoda, általános iskola, gimnázium,  mezőgazdasági és vendéglátás-turisztika szakmacsoportos szakközépiskola és kollégium.
2008. szeptember 1-től az intézményünk felvette a „Szent Bazil” nevet, így azóta Szent Bazil Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium-ként működünk.
Ez a 25. tanév a jubileumi évszám mellett azért is fontos számunkra, mert idén egy felújított, korszerűsített épületegyüttesben kezdhetjük meg a működésünket. Ez annak köszönhető, hogy az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program keretén belül 176, 97 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyertünk, amelyből épületenergetikai fejlesztést hajtottak végre megújuló energiaforrások hasznosításával. Ennek kapcsán felújításra került az épületek szerkezete és fűtési rendszere is: homlokzati-, és födém szigetelés történt,  a nyílászárók cseréje, valamint a meglévő gázkazánok kiváltása modern kondenzációs kazánokra, illetve kialakították a helyiségenkénti szabályozást.
Így a mai napon, 2015. augusztus 31-én a tanévnyitóval egy teljesen új korszak köszönt be iskolánkban. Eme jeles eseményen több fontos személyiség is megtisztelt minket jelenlétével. Többek között Kocsis Fülöp érsek-metropolita, Dr. Odrobina László, szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár. Az ünnepség a felújított intézmény megszentelésével kezdődött, melyet érsek atya celebrált. Ezt követte az ünnepélyes szalagátvágás, mellyel Dr. Odrobina László helyettes államtitkár úrl és Kocsis Fülöp metropolita átadták az épületet a diákok számára. Végül püspöki vecsernyén közösen imádkoztunk intézményünk jövőjéért, amelyhez kértük a 300 éve értünk közbenjáró Pócsi Szűzanya oltalmát.
A megújult épület falai között továbbra is a legfontosabb küldetésünknek tartjuk a görögkatolikus értelmiség kinevelését, akik majd tovább viszik és képviselik a keleti vallás alapvető értékeit. Mai világunkban elengedhetetlen az, hogy az ifjúság megfelelő lelki felkészültséggel és erkölcsi értékrenddel legyen felruházva mielőtt önálló életet kezd, és ehhez próbálunk mi „Szent Bazilos” pedagógusok, atyák minden tőlünk telhető segítséget megadni. Így a nyári szünidőt követően külsőleg és belsőleg megújulva, lelkileg feltöltődve és tettre készen vágunk bele a 2015/2016-os tanévbe, hogy megvalósulhasson Dr. Dudás Miklós püspök úr kijelentése. Ehhez kérjük mindnyájan a jó Isten áldását munkánkra.
Pálóczi Enikő

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert