HÍRARCHÍVUM

Újra eredeti pompáját idézi a csengeri görögkatolikus templom

Újra eredeti pompáját idézi a csengeri görögkatolikus templom
2015. szeptember 7. 09:02

Hármas összefogással, közel négymillió forintból újult meg a Makovecz Imre tervei alapján készült, csengeri ,,angyalszárnyas” templom homlokzata.

Míg az elmúlt év októberében a görögkatolikus parókia előtt felállított, több mint fél tonnás, kézzel faragott kereszt megszentelésének, majd ez év márciusában az országjárása első állomásaként Csengerbe érkező máriapócsi Könnyező Szűz Mária kegykép látogatásának örülhettek a Csengeri Görögkatolikus Egyházközség hívei, addig az idei ősz rögtön egy újabb örömteli eseménnyel indult számukra. Az egyházmegyének, Csenger Város Önkormányzatának és a hívek által összegyűjtött adományoknak köszönhetően, közel 4 millió forintból megújult a világhírű építész, Makovecz Imre tervei alapján készült, 2000-ben átadott templom külső homlokzata, valamint orvoslásra kerültek a csapadékvíz elvezetésével kapcsolatosan az utóbbi időben fellépett problémák is. A vasárnap délelőtt 10:30-kor kezdődő esemény nyitányaként Ignácz András parókus, valamint Forján Zsolt, Csenger Város polgármestere köszöntötte a megjelenteket. A köszöntőket követően kerülhetett sor a templom megszentelésére, mely eseményen ezúttal is szép számban voltak jelen a csengeri görögkatolikus hívek. A sokszor csak ,,angyalszárnyas” templomként emlegetett templomot, a Csengerbe asszisztenciával érkező, az újonnan alapított Nyíregyházi Egyházmegyét apostoli adminisztrátorként vezető, Dr. Orosz Atanáz püspök szentelte meg, majd az ezt követő Szent Liturgia után, a templom szomszédságában, egy jó hangulatban elköltendő ebédre invitálták a híveket. Bár a két hónapon át tartó felújítási munkálatok most lezárultak, de – ahogy azt már megszokhattuk – tervekben és megvalósításra váró ötletekben ennek ellenére sincs hiány a Csengeri Görögkatolikus Egyházközségben.

 

Kákos Dávid

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert