HÍRARCHÍVUM

Átszíneztük Szolnokot!

Átszíneztük Szolnokot!
2015. szeptember 11. 09:55

A Színezd át! programsorozat legutóbbi állomása Szolnok volt. A borús reggel ellenére a délelőtt folyamán csodaszép időben fogadtuk a hozzánk és a családi napra kilátogatókat. Egész nap mind a gyermekek, mind a felnőttek megtalálhatták a Tiszai hajósok terén a kikapcsolódást. A gyerkőcöknek különböző ügyességi játékok voltak, amiből néhányat mi, roma szakkolisok is kipróbáltunk, a felnőtteket a különböző szervezetek pavilonjai várták. A görögkatolikusok sokoldalúsága, színessége a programokban is megmutatkozott, hiszen fergeteges műsort adtak a szolnoki Szent Tamás Görögkatolikus óvoda gyermekei és a szolnoki iskolánk táncosai. Majd a debreceni Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium hallgatói élménybeszámolóját hallottuk. Rengeteg érdeklődővel beszélgettünk magunkról, a szakkollégiumi életről, görögkatolikus vallásunkról, az egyetemi életről. Többek között a színpadon Nyári Oszkárral is, aki élő könyvtáros beszélgetésre invitált minket és később szakkollégium vezetőnket Rózsahegyiné Juhász Évát is. A sok beszédben el is fáradtunk, meg is éheztünk, amit a hodásziak utánozhatatlan cigány töltött káposztájával orvosoltunk a cigány ételkóstoló keretében. Lazításképpen délután Palya Beával és zenekarával énekeltük. Koncert után a szolnoki egyházközségben vettünk részt vecsernyén, majd Szkiba Tibor atya és felesége vendégszeretetét is élvezhettük. Este, a nap zárásaként a Szigligeti Színházban a Somnakaj című darabot nézhettük meg, ami mindannyiunk napját megkoronázta.

 

Iván Katalin
szakkollégista

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert