HÍRARCHÍVUM

A kőbányai Conti-kápolna is csatlakozott a Nyitott templomok napjához

A kőbányai Conti-kápolna is csatlakozott a Nyitott templomok napjához
2015. október 5. 10:17

 Hit és bor

Immár sokadszorra csatlakozott a kőbányai Conti-kápolna a Nyitott templomok napján, amely az Ars Sacra Fesztivál keretén belül az Európai Örökség napokkal együttműködve minden év szeptemberének harmadik szombatján (idén szeptember 19-én) meghívják a történelmi egyházak képviselőit, hogy nyissák meg templomaik kapuját, és színes kulturális programokkal várják az érdeklődőket. Az 1739-40-ben a Conti-család által épített fogadalmi kápolna a család egykori szőlőbirtokán épült. Mai korunk számára meglepő, de jó tudni, hogy valaha a most ipari jellegéről ismert Kőbánya kiváló szőlő és bortermelő terület volt. Az egykor kőbányai plébánia templomként szolgáló kápolnát 1947 óta a görögkatolikusok használják.

A 2015-ös nyitott templomok napján mindezen előzmények kompozícióját szerettük volna élővé tenni. A Nyitott Templomok program keretében az idelátogatók mind a görögkatolikusságba, mind a kápolnába és környezetébe kaphattak betekintést, a spirituális tartalom mellett a borászati örökséget is felelevenítve. Az esős nap után derűt keltő napsütésben indult a program. 16 órakor nyitott ki a kápolna kapuja, és szálingóztak az érdeklődőt. Először a Homolya Dániel a program szervezője tartott rövid bemutatót érintve Conti Lipót életét, a kőbányai „bortáj” és a kápolna történetét/ berendezését és építeszét. A kápolna érdekessége, hogy helyi mészkőből készült, az oltárt egy nagy kőből faragta ki Conti Lipót, ún. innsbrucki Madonna másolat  az oltárkép és van a kápolnában egy Szent Orbán pápát, a borászok egyik patrónusát ábrázoló festmény Kőbánya egykori látképével.  A bemutató előadás után Mihalovics Mihály segédlelkész, a Conti-kápolna lelkésze beszélt a görögkatolikusságról, és arról, hogy mit jelent görögkatolikus papnak lenni.  Az előadás után a résztvevők, a kőbányai görögkatolikusok és vendégeink parakliszt végeztek el együtt (A paraklisz  könyörgő szertartás az Istenszülő Szűz Máriához). A közös imádság után jöhetett a testi felfrissülés: a kőbányai közösség tagjai által előkészített vendégváró falatok mellé egyházi, szerzetesi borok kóstolójára került sor a Fructum terris közreműködésével (http://www.fructumterris.hu/fructumterris/). A pécsi misebor, a veszprémi érseki olaszrizling és a somlói apátsági hárslevelű mellé nagyon jól estek a finom borkorcsolyák és a vidám beszélgetés.

A vidám késő délután és este után lelkiekben megnyugodva, egyházra és borokra vonatkozó új tudással térhettek haza a látogatók. A szervezők pedig azon gondolkodhatnak, hogy jövőre hogyan tudják méltó módon folytatni az idén új alapokra helyezett Nyitott templomok napja hagyományt a Conti- kápolnánál. Ötletek már vannak. Akiket a fentiek izgalomba hoztak, véssék fel bátran naptárjukba 2016. szeptember 17-ét és a kora este látogassanak a kőbányai Kápolna térre. Biztos fog akadni érdekesség és talán egy pohár bor is!

Homolya Dániel

 

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert