HÍRARCHÍVUM

Származás, Múlt, Másság

Származás, Múlt, Másság
2015. október 7. 13:36

Elérkezett a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium életében a második tanulmányi hétvége október első hétvégéjén. Pénteken a kora esti órákban gyűlt össze a csapat a kollégiumi fórumra. Közös beszélgetések fontos tudnivalók közlése kihirdetése játszott szerepet. Ezt követően nagy sürgés forgás kerekedett a ,,lányos szinten,” ahol a holnapi közös ebéd előkészületei zajlottak. Az előkészületek végén pedig közös filmnézés, popcornozás vette kezdetét. A következő nap a cigány tradíciók, szokások, romani nyelv és az önismeret volt a téma. Ebben volt segítségünkre Erősné Balogh Szilvia ,,Pro Family,” díjas előadónő.
A tréninget egy ismerkedős modullal kezdtük, bár sokan úgy gondolták, hogy ismerik már egymást mindennek ellenére nagyon sok új tulajdonságot illetve történetet tudhattunk meg egymásról, ami nagy meglepetést okozott. Később pedig szituációkba élhették bele magukat a hallgatók volt aki riporter, más biztonsági őr lehetett. Szó volt a diszkriminációról, a kirekesztésről, előítéltekről azokról, a dolgokról, amelyekkel felül tudunk kerekedni ezeken a nehézségeken, illetve hogyan tudunk elfogadni másokat. A mélyre menő interaktív előadás után kezdetét vette a közös ebéd, melyet a kollégium vezető asszony és lelkes segítőtársai már a háttérben készítgettek, szépítgettek. Ezúton is szeretnénk megköszöni Czövek Évának a szívvel lélekkel való segítséget. A finom bolognai spagetti után folytatódott a tréning. Terítéken a cigányok származása. Honnan vándoroltak? Mikor érkeztek hazánkba? Hány csoportjuk van és melyik országrészeken laknak? Szó esett íratlan cigány törvényekről, szöktetésről, viseletről, vallásról és varázslásról is. A hallgatók többsége ámulattal figyelte, hogy milyen szokások tradíciók élnek hazánkban különböző cigány közösségekben, amit romaként vagy nem romaként még nem is hallott. Megtekinthettünk egy színvonalas prezentációt a cigány származású hírességekről is. Nagyon sok író, költő, zenész, festő , sportoló ért el kiváló kimagasló szintet saját területén ezzel leküzdve az előítéletet. Megmutatták, hogy tényleg lehet máshogy is csinálni, ami példa értékű lehet a most útnak induló hátrányos helyzetű gyerekek számára.
Balogh Szilvia jelenléte, kisugárzása, karizmája erőt és utat mutathat nagyon sok fiatal tehetség számára. Értelmiségi roma nőként olyan velős értékeket képvisel, melyet ha sikerül átadnia a jövő nemzedékének talán egy picit jobbá, szebbé teheti azt a kis világot, melyben nélkülöző gyerekek, szülők nélkül bolyongó tinédzserek nőnek fel, úgy hogy nem tudták meg azt, hogy lehetne másképp is. Köszönjük neki, hogy ellátogatott hozzánk és szellemi gyarapodásunkat nagyban elősegítette. Mindenkinek van elrendelt tevékenysége. Isten tudja, hogy kire mit bízhat és hogy ki miben jó. Isten segedelme nélkül csak egy csepp vagyunk a tengerben, de ha vele járunk és vele kelünk óriássá nőhetünk és segíthetünk másoknak is, hogy felcseperedjenek.

Balázs Ádám szakkollégiumi hallgató

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert