HÍRARCHÍVUM

„25 éves a Szent Bazil”

„25 éves a Szent Bazil”
2015. október 9. 10:39

2015. október 3-án Hajdúdorogon a 9. Kulturális Napok című rendezvénysorozaton belül tartotta meg középiskolánk a „25 éves a Szent Bazil” című kulturális bemutatkozó estjét. A rendezvényen színes műsorral léptek fel diákjaink, többek között szavalt a nagyérdemű előtt a Kazinczi szép kiejtési verseny első helyezettje, aki egyben a megyei szavalóverseny első helyezettje is, citerázott a Nyíregyházi Főiskolai Népzenei verseny első helyezettje, a nádudvari Mazsorett Fesztivál kiemelt arany minősítettjei, bemutatót tartott a diákolimpia kick boksz sportág aranyérmese, szólóénekesek, hangszeres zene és végül néptáncosainknak húzták a talp alá valót. A rendezvény színvonalát emelték a megjelentek, Czövek Éva oktatási referens, városunk és a testvérvárosaink polgármesterei és protokoll vendégei, a szülők és az érdeklődők.

 

Kerékgyártó Krisztián

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert