HÍRARCHÍVUM

Nyíracsádi fiatalok is részt vettek a 72 óra kompromisszum nélküli megmozdulásban

Nyíracsádi fiatalok is részt vettek a 72 óra kompromisszum nélküli megmozdulásban
2015. október 13. 11:19

Évről évre, így a 2015-ben is nagy izgalommal vártuk a 72 óra kompromisszum nélküli önkéntes megmozdulás időpontját. A tervezéskor nagyon bátrak és merészek voltak fiataljaink, azonban az időjárás sajnos nem kedvezett. Sajnos két bevállalt projektet el kellett halasztani október végére az esőzés miatt. Az egyik a régi temető rendbetétele volt, hiszen a domboldalon helyezkedő görögkatolikus temető az eső következtében olyan állapotba került, hogy nem vállalhatta senki sem azt a kockázatot, hogy az önkénteseink balesetet szenvedjenek a csúszós, saras terepviszonyok miatt. Valamint a templom bejáratánál tervezett festést sem lehetett kivitelezni a zuhogó eső miatt.

Ahogyan az előző években, idén is eredményesen zárult a program, hiszen számos társadalmilag hasznos projektet sikerült megvalósítani. Az egyik legcsodálatosabb élményről a helyi idősek otthonában tett látogatás után számoltak be a részvevők, ahol egy kisebb csapat énekelt az időseknek, mondott verset és olvasott fel nekik egy-egy vidám mesét. Az idősek együtt énekeltek a fiatalokkal, egy-egy könnycseppet észre lehetett venni a szemük sarkában. Igazán fontosnak érezte mindenki azt, hogy öregjeinknek örömet szerezzen és ezzel az apró figyelemmel a részükről köszönetet mindenért, amit ők az életükben tettek.

Az óvoda udvarán az egyik önkéntes csoportunk összeszedte az építési törmelékeket, valamint az iskola udvarát növényekkel és bokrokkal tette egy másik csoport szebbé és hangulatosabbá. Reméljük a nyári időszakban az iskolás gyerekek már valamennyi árnyékot is fognak kapni a munkánk eredményeképpen. Az iskolában nagytakarítás és dekorálás folyt. Ez a projektet azért alakítottuk ki, hogy felhívjuk a figyelmet az önkéntesség lényegére, megértessük a helyiekkel, hogy önként bármely apró dolgot vállalhatunk, azzal is tehetünk a közért. A templomkertet és a templomot takarítással felkészítettük a templombúcsúra. Az elnapolt projektek helyett a helyi Karitász Csoportnak segítettek a fiatalok az adományok összegyűjtésében és azok szétválogatásában. Közösségi összefogásra sikerült feltölteni a korábban már majdnem kiürült raktárhelyiséget, így idén is sok-sok rászoruló családnak fogunk tudni segíteni.

A hétvége eredményes volt, az esőzést sok-sok mosollyal és vidámsággal kompenzáltuk. Mindenki jól érezte magát annak ellenére, hogy kellemesen elfáradtunk.

 

Tóth Teodóra
Nyíregyházi Egyházmegye / Hajdúdorogi Főegyházmegye

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert