HÍRARCHÍVUM

Sakkfesztivál a nyíregyházi Szent Miklós Iskolában

Sakkfesztivál a nyíregyházi Szent Miklós Iskolában
2015. október 14. 17:31

A nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus iskolában a kétnapos, kitűnő körülmények között lebonyolított rendezvény első napján a megyéből meghívott nyolc általános iskolai csapat részvételével zajlott a küzdelem. A csapatverseny mellett egy tízfős egyéni versenyt is megrendeztünk. Kiváló hangulatban jó színvonalú versenyt vívtak a csapatok és az egyéni verseny résztvevői, jól szolgálva a baráti és iskolai kapcsolatokat. A csapatversenyen is adtunk át egyéni díjakat.

A második napon országos nyílt rapid verseny volt. A százfős (44 felnőtt, 56 ifjúsági) mezőnyben részt vett Balog Imre nemzetközi nagymester is. Ilyen magas minősítésű sakkozó nyílt versenyen még soha nem játszott a megyében. A hét fordulós játék nagy izgalmak között zajlott le, melyet csak a közösen elfogyasztott ebéd szakított meg. Az utolsó forduló kezdetén még négyen voltak esélyesek a végső győzelem elérésére. Végül nem született meglepetés, Balog nagymester nyert Karsai István és Kányádi Zoltán előtt. A legjobb csapat címet a Piremon SE. csapata szerezte meg. A verseny legfiatalabb résztvevője hat éves, a legidősebb pedig hetvenhét. A sakkozás hidat épített a különböző korosztályok között, az ifjúságiak belekóstolhattak a felnőtt mezőny világába, a felnőttek pedig tapasztalhatták, sokszor nem elég a rutin. Az ifjúsági Barnóth Róbert és Gócza Ádám díjasként zárta a versenyt. Sok díjat kiadtunk, természetesen az ifjúságiak minden korosztályában is. A versenyt Orsó Miklós nemzetközi mester, nemzetközi versenybíró vezette, kiválóan. A legfeszültebb pillanatokban is rend volt a teljes tornatermet betöltő mezőnyben. Köszönet a szervezőtárs Trembácz Lászlónak és a verseny megrendezésében résztvevő munkatársaknak, akik Leskovics Boros Gréta irányítása alatt emlékezetessé tették ezt a napot!

A negyedik helyen végzett Szabó János, a budapesti Műegyetem sakkozója foglalta össze a közhangulatot, jövőre is jövünk,- így legyen.

A verseny a TÁMOP. 3.1.17-15 pályázat támogatásával szerveződött.

 

Benicsák János

Nyíregyházi Egyházmegye

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert