HÍRARCHÍVUM

72 óra kompromisszum nélkül – Nyíradony

72 óra kompromisszum nélkül – Nyíradony
2015. október 18. 21:52

Lelkes csapat készült az önkéntes munkára. Három projekt megvalósítását tűztük ki célul, három területen:

- A nyíradonyi ápolási otthonban élők és az ott dolgozók részére kulturális műsorral készültünk. Örömmel fogadták felajánlásunkat, és az öregség és öregkor témakörét versekkel, prózával és zenei aláfestéssel körbejárva és bemutatva, a közös együttlétünk mindenki örömét szolgálta. A két korosztály ilyen jellegű találkozása arra ösztönzött mindenkit, hogy jó lenne más alkalommal is találkozni. A műsor után az otthon dolgozói egy kis vendéglátással is megköszönték szolgálatunkat.

-  A másik jószolgálati cselekedet „egy útszakasz megtisztítása a szeméttől” névvel jellemezhető. Most tapasztalták meg a fiatalok, hogy az út mentén, ha jobban odafigyelünk, mennyi szemét található. Az emberi gondatlanság és szándékolt cselekedet eredménye ez. Nem figyelünk oda sem egymásra, sem a természet szépségére. A fiatalok részéről ez a munkafolyamat is jó hangulatban telt, mert érezték, hogy fontos, amit éppen most csinálnak.

- A harmadik feladatunk olyan területnek a megtisztítása volt a gaztól, amelyik már nem működik temetőként, de még mindig vannak ott sírok és fejfák, így ennek a résznek a megnevezése lehet, a „temető gondozás”. Felszámolt temetőről van szó, az önkormányzat által készített kis emlékmű jelzi, hogy ez a terület temető volt. Az emlékmű mellett lévő terület rendbetételét kezdtük el. Sajnos, azt nem tudtuk elkerülni, hogy sírokon is átmenjünk, de a gaz kikapálása, összegereblyézése és elhordása másként nem volt megoldható. A munka közbeni beszélgetéskor erre is kitért a dolgozó ifjúság, hogy nem sértjük-e így a kegyeletet.

 

-- Összegzésként elhangzott, hogy érdemes jót tenni, jó cselekedetek végre hajtani. Ha örömmel végzi az ember, akkor nem unalmas és nem is fárasztó. Az elhatározás is megfogalmazódott: jövőre még személyesebbé szeretnénk tenni a közös munkálkodást, és szolgálatunkat olyanoknak szeretnénk felajánlani, akik rászorulók betegség vagy más ok miatt, és jó lenne a házuk táján rendet rakni vagy más jellegű munkákat elvégezni, természetesen csak úgy, ha elfogadják megkeresésünket.

Görögkatolikus egyházközség

                                                                                      Fotók: Ignáth János, Papp Miklós 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert