HÍRARCHÍVUM

A szinódus résztvevői VI. Pál pápára emlékeztek

A szinódus résztvevői VI. Pál pápára emlékeztek
2015. október 19. 19:00

Október 17-én, szombat délelőtt Rómában a VI. Pál teremben a püspöki szinódusra összegyűlt püspök atyák a hívek igen nagy seregével együtt megünnepelték annak évfordulóját, hogy VI. Pál pápa meghirdette a püspöki szinódus intézményét.

A teremben rengetegen gyülekeztek, éppen úgy, mint egy pápai kihallgatásra.             

Az ünnepi ülés a szinódusi ülések menetét követte. Persze, jelentős különbség volt, hogy most nyilvános volt az egész esemény, és az énekelt imádságot a Bologna-i ferences templom gyermekkara vezette.

Lorenzo Baldisseri bíboros fölidézte, hogy eddig 23 szinódus volt, abból 3 rendkívüli, 12 rendes és 8 részleges. Fölsorolta a témáit is: papképzésről, hitoktatásról, szerzetesi életről, evangelizációról, stb. Érdekes, hogy a családról a tavalyival együtt ez már a harmadik. Az ő szavai után egy filmet tekinthettek meg a résztvevők, amely archív fölvételeket is használva bemutatta az eddigi szinódusokat. Láthatóak voltak azok a képek is, amelyek magát a szinódusi intézmény létrejöttének bejelentését mutatták 1965. szeptember 14-éről. A film tehát 50 évet ívelt át, hiszen a záró képek a még most folyó szinóduson készültek.

A film után Christoph Schönborn bíboros beszélt arról, hogy mi is a szinódus. Nem zsinat, de nem is kongresszus, s persze, ahogyan Ferenc pápa is mondta, nem parlament. Hangsúlyos, hogy kifejezi az Egyházban a közösségi cselekvést, a kollegialitást. Már Ratzinger bíboros is föltette a kérdést: Mi a szinódus szerepe, és mi a metódusa? A két kérdésre válaszolni kívánva a osztrák bíboros hosszan elemezte a legelső szinódusának, az apostolok jeruzsálemi tanácskozásának szerepét és metódusát (Apcsel 15. fejezet). Ennek a leírásnak minden részlete fontos, s mindegyik jól alkalmazható a mostani egyházi cselekvésünkre is. Persze, nem másolható le pontosan, de a lényeg követhető belőle. Ez pedig az, hogy az apostolok nyíltan beszéltek, mindenki elmondta a maga véleményét, meg is hallgatták egymást, Péter tekintéllyel lépett föl, és végül meghozták a döntést, de nem szavazati vélemények alapján. Az apostolok gyűlésének a célja az volt, hogy megtalálják ebben a kérdésben az Isten akaratát. Most is ez a feladatunk – zárta előadását Schönborn bíboros.

Az ő előadása után az öt földrész egy-egy képviselője szólalt föl, némelyik egészen személyes hangvétellel. Európát Vincent Gerard Nichols westminsteri bíboros, Afrikát Francisco Chimoio, mozambiki érsek, Amerikát Ricardo Ezzati Andrello, chilei érsek, Ázsiát Louis Raphael I. Sako, babiloniai káld pátriárka, Óceániát pedig Soane Patita Paini Mafi, tongai püspök, a Pacifikus Püspöki Konferencia elnöke képviselte. Természetesen, közben a gyermekek éneke könnyítette a nagy tartalmas beszámolók hallgatását és befogadását.

Az öt beszámoló után következett a pápa igen hosszú és tartalmas beszéde. Bevezetőjében érzékletesen bemutatta, hogy mennyire jó érzés barátokkal együtt gyalogolni, zarándokolni. Az együtt gyaloglás mindig össze is hozza az embereket. A szinódus együtt úton levést jelent. Személyes köszönetet mondott mindazoknak, akik sokat segédkeztek mindennek a megrendezésében. Arra utalt aztán, hogy VI. Pál pápától kezdve az elődei mind igen erősen építettek erre az intézményre, s ő is ezen az úton akar járni. Emlékeztetett arra, hogy a mostani két legutolsó szinódus előkészítéseként két kérdőívet is közzétettek az egész világon, hiszen – mint mondta – hogyan beszélhetnénk a családról, ha nem hallgatjuk meg őket, ha nem figyelünk oda az ő véleményükre. Róma püspökének is az a feladata, hogy meghallgassa és meg is hallja az emberek, a rá bízottak szavát, véleményét. Meghallani a másik szavát valóságos művészet, nagy odafigyelést igényel. A szinódusi atyáknak is előbb meg kellett hallgatniuk saját híveik szavát, és azt elhozni ide, a közös gondolkodás színhelyére. Itt pedig tudni kell egymásra is hallgatni. A legfontosabb, természetesen, hogy mindezeken keresztül a Szentlélek szavát legyünk képesek meghallani.

Hangsúlyozottan beszélt arról, hogy mindezt Péterrel együtt és Péter vezetésével kell végbevinni: cum Petro sub Petro. Meg is ismételte, hogy Péter utódjának kiemelt szerepe van a szinóduson is. Ugyanakkor ez nem mások szabadságának korlátozását jelenti, hanem az egységnek a biztosítéka. Utalt a szóra eredeti jelentésére: szinódus = együtt haladás. Úgy vagyunk, mint egy nyáj, amely mindig halad valahová, a pásztornak pedig elengedhetetlenül fontos feladata van. Péternek – és utódainak – az a feladata, hogy megerősítse a többieket. Ugyanakkor éppen ilyen fontos, hogy a pásztori hatalomra hivatkozva senki sem kerekedhet fölül a másikon. Épp ellenkezőleg. Ahogyan Krisztus megmosta az apostolok lábát, ez a krisztusi hatalom, a szolgálat. Utalt is Krisztus szavaira: „A királyok uralkodnak a népeken… Közöttetek ne így legyen!” „Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon.” Én is egy vagyok közöttetek – mondta Ferenc pápa –, egy a megkereszteltek között, egy a püspökök között. Nagyon érdekes volt, hogy külön hangsúlyozta a pápa szerepét a szinóduson, ugyanakkor azt is, hogy ez egyszersmind a szolgálatra kész alávetettséget is jelent. A szinodalitás az Egyháznak az a lényegi vonatkozása, hogy együtt vagyunk Krisztus tanítványai, ugyanakkor mindig van egy vezető, aki Krisztust képviseli a közösségben, az Egyházban.

Természetesen az évfordulós megemlékezésen fontos volt az eddigi tapasztalatok fölidézése is, de Ferenc pápának ez a tanítása jelentős mértékben iránymutatás nem csupán a szinódus hátralévő munkája, hanem hosszú távon az Egyház életének és gondolkodásának meghatározása szempontjából is. A nagy súlyú tanítást üdítő könnyedséggel ékesítették a gyermekek a maguk csengő hangú énekével. Lelkes és lelkesítő előadásukkal könnyítették a befogadást, hogy a szigorú komolysággal résztvevő szinódusi atyák még nagyobb készséggel fogadják Péter utódjának valóban súlyos szavait. A végén Ferenc pápa külön is megköszönte a gyermekek gyönyörű énekét.

Ezzel a szép ünnepséggel készültek elő tehát a püspök atyák a szinódus utolsó hetének kemény munkájához.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert