HÍRARCHÍVUM

Beszámoló a Szent Demeter Kórusfesztiválról

Beszámoló a Szent Demeter Kórusfesztiválról
2015. október 28. 12:27

Idén, másodszor ízlelhettük meg a keleti kereszténység zenei kultúrájának gyöngyszemeit.

 „Évek óta beszélgettünk Bubnó Tamással, hogy jó lenne, ha szerveződhetne egy találkozó, egy fesztivál, ahol nem a mai, akár a világ által is ismert egyházzenét mutatnánk be a közönségnek, hanem a sokkal ősibb hangzású, mélyebb lelkiségű zenét, a keleti rítusú egyház szertartásainak zenéjét” – mondta a fesztivál bevezetőjében Vatamány Sándor a budaörsi Szent Demeter Görögkatolikus Egyházközség parókusa.

 Ez a vágya 2015. október 17-én, a budaörsi Szent Demeter Kórus szervezésében nagy sikerrel megvalósult Budaörsön, a részvevők és hallgatók örömére.

Első előadó a Szent Atanáz Kórus volt Nyíregyházáról, karvezető: DLA Bubnó Tamás.

A 2009-ben alakult kórus a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola kántor- és teológus hallgatóiból, valamint az Árpád-házi Szent Piroska Kántorképző tanfolyamra járó énekesekből áll.

Repertoárjuk:

Ismeretlen szerző: Téged éneklünk (görög–bizánci ének)

Bubnó Tamás feldolgozása: A Te kereszted előtt

Dmitrij Bortnyánszkij: Kerub ének

Claude Goudimel: 42. zsoltár

 Utánuk következett a kecskeméti Sztudita Szent Teodor Kórus, karvezetőjük Timkó Tamás.      

A kórus 2013-ban alakult a görögkatolikus szervezőlelkészség kezdeményezésére, főként a helyi görögkatolikus közösségből kerülnek ki a tagok, akik többségben amatőrök.

Elénekelték:

Rimszkij-Korszakov: Miatyánk

Boksay János: Jertek imádjuk

Arhangelszkij: Szent Isten

Boksay János: Kik a kerubokat

Boksay János: Mert a mindenek királyát

Szent Nektariosz: Ó tiszta szűz

P. I. Csajkovszkij: Otcse nás címü énekekét

A következő kórus az ELTE Szent Demeter Kamarakórus (Budapest), karvezető: Fehérné Thomas Györgyi.

A Szent Demeter Kamarakórus, mint az ELTE Szláv Tanszékének kórusa, 1997. októberében alakult, Zongor Attila karnagy vezetésével. A tagok a szláv ortodox zene iránt elkötelezett amatőrök, akiket a zene, az éneklés szeretete és a jó közösség tart össze. 

Előadásukban elhangzott:

Akszion esztin - XV. századi bizánci dallam

Szvjati Bozse - kijevi  dallamon

Bortnyánszkij: Tebe pojem

Sztankovics: Dosztojno jeszt

Kedrov: Ocse nas

Blagoszloven  jeszi Hriszte Bozse nas -  pünkösdi tropár

Szvjete tihi – kijevi dallamon Hrisztosz voszkresze  húsvéti tropár görög, latin és ószláv nyelveken Szentendrei Himnusz.

 Negyedik előadó a házigazda Szent Demeter Kórus Budaörsről, karvezető: Vatamányné Kiss Krisztina.

A kórus 2010-ben alakult, a tagok nagy része amatőr, feladatuknak tekintik a keleti keresztény egyház liturgikus dallamainak a népszerűsítését.

Előadásukban meghallgattuk:

Ősi dallam: Izaiás örvendj – iszonnal

Szimonovszkij dallam: Alliluja

Dubenszkij: Miatyánk

M.P.Muszogszkij: Angyal kiáltá

Dimitrij Bortnyánszkij: Dosztojno jeszty/Valóban méltó

Dimitrij Bortnyánszkij: Velünk az Isten

Bizánci dallam: Háromszorszent

Végül az összkar előadásában felcsendült:

Szergej Rahmanyinov: Bogorogyice Gyevo, radulszja, DLA Bubnó Tamás,

illetve Szergej Rjabcsenko: Krisztus testét vegyétek, Vatamányné Kiss Krisztina vezényletével.

 Köszönet és hála azoknak, akik vidékről, több órás utat vállalva jöttek el. Köszönet a helyet biztosító Evangélikus Lelkészségnek, Endreffy Géza lelkipásztornak, Ecseri János gondnok úrnak a helyszín biztosításáért. Köszönet Szunai Miklósnak és feleségének Erzsikének, a Budaörsi Auchan áruháznak, Kövesdi Lászlónak, Horváth Sándornénak és lányának a Kuckó virágüzlet támogatásáért, az helyi óvodának, és mindenkinek, aki bármilyen feladat elvégzésében részt vett.

 Köszönet a hallgatóságnak, hogy vették a fáradtságot és eljöttek ismerkedni, vagy újra hallgatni és élvezettel elmerülni az időtlen dallamokban, Isten dicséretében.

Köszönjük a szervezőknek (Vatamányné Kiss Krisztinának karvezető, Vatamány Sándornak parókus és Kún Lászlónak kórustitkár), hogy együtt énekelhettünk, hogy megmutathattuk egymásnak milyen görögül, latinul, ószlávul, oroszul és magyarul dicsérni Istent a zene hangjain.

 Az előadók vastapssal, a karnagyok egy-egy csokor virággal, emléklappal és füzettel, a hallgatók egy imádságban eltöltött délután dallamaival gazdagabban térhettek haza.

 

Köszönjük Szent Demeter akire október 26-án emlékezünk.

 

Sz. Zs.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert