HÍRARCHÍVUM

A kihívások tanéve

A kihívások tanéve
2015. október 30. 12:52

Több szempontból is a kihívások tanéve lesz a 2015/2016.tanév az Árpád-házi Szent Piroska Szakképző Iskola életében.

Az iskola székhelye megváltozott, az idei tanévet már a Nyíregyháza, Bethlen Gábor u. 7. szám alatti Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium épületének az 1. emeletén kezdtük. Az osztálytermek és irodák berendezése, szépítése és otthonossá tétele napról napra látványosabb. Igyekszünk olyan környezetet teremteni, ahová a diákjaink szívesen járnak, és ahol magas színvonalú oktatásban részesülnek. Elkezdődött egy demonstrációs terem kialakítása is, amelyet a Szociális szolgáltatások és Egészségügyi szakmacsoportban tanulók tudnak majd gyakorlati tanulmányaik során kihasználni.

2015 szeptemberében 18 osztállyal indultunk, több mint 450 fő tanulóval. Új képzésként az idei tanévben indítottuk először a Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló képzést, amelyre azok az elhivatott fiatal lányok és fiúk jelentkeztek, akik az egészségügynek ezen a területén képzelik el a jövőjüket. Bízom benne, hogy a képzés elvégzésével sikerül majd munkát találniuk és megállni helyüket mind szakmailag, mind emberileg.

Az iskolarendszerű képzések mellet továbbra is nagy az érdeklődés a továbbképzéseink, tanfolyamaink és a személyiségfejlesztő tréningek iránt. 2015. november hónapban 35 fővel ismét indítjuk a Konfliktusok a munkám során – hatékony kommunikáció és konfliktuskezelés 40 kreditpontos tanfolyamunkat, valamint a „Keresztény nevelőszülő” tanfolyamon 4 csoportot. A továbbképzéseket a görögkatolikus intézményekben dolgozók számára 20% kedvezménnyel biztosítjuk.

Iskolánk életében személyi változások is zajlanak, de hisszük, hogy ezek azért történnek, hogy mindannyian a számukra kijelölt utat járhassák.

Bizakodva tekintünk a holnapra és hiszünk a gondviselésben, csak az előttünk álló útra figyelünk!

 

 

Cseh Gyöngyi

Nyíregyházi Egyházmegye

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert