NEWS ARCHIVE

A tricentenáriumi év bezárása – Máriapócs 2015. november 8.

A tricentenáriumi év bezárása – Máriapócs 2015. november 8.
2015. november 8. 14:58

Szent Mihály és az összes mennyei seregek ünnepén – mely egyben a máriapócsi bazilika búcsúünepe is – püspöki vecsernyével, Mária-énekek áhítatával, vasárnap pedig diakónus-szenteléssel egybekötött Szent Liturgiával zárult a magyar görögkatolikusok tricentenáriumi éve. A zárónap sűrűsége jól jelzi az esztendő gazdagságát.

A szombat esti vecsernye, melyet Orosz Atanáz, miskolci megyéspüspök vezetett egyben az előző két napon megrendezett, kegyképekről szóló művésztettörténeti konferencia záróimádsága is volt. Ezen a konferencián neves szakemberek sokasága mellett részt vett a három görögkatolikus egyházi vezető is: a két megyéspüspökkel együtt az újonnan kinevezett apostoli kormányzó, Szocska Ábel bazilita atya. A vecsernye után még érdekes meglepetés várta a másnapra készülőket: a fiatalok egy gyönyörű Mária-énekcsokrot nyújtottak át tiszteletül a Pócsi Szűznek, megörvendeztetve ezzel az ének-áhítaton résztvevőket.

A másnapi 11 órakor kezdődő Szent Liturgiára hívek sokasága érkezett, hogy együtt ünnepeljék meg a város templombúcsúját, részt vehessenek Kocsis Dániel diakónussá szentelésén és a Liturgiát követő záróünnepségen. A Szent Liturgián Bosák Nándor nyugdíjazása előtt álló debrecen-nyíregyházi megyéspüspök is együtt imádkozott a jelenlévő hívőkkel. Végül a záróünnepség az Emmanuel-házban volt, ahová körmenetnek is beillő processzióval vonultak át a celebráló püspökök és a papság a hívek sokaságával együtt.

A Magyar Posta is emléket kívánt állítani a Tricentenáriumi évnek és a Görögkatolikus Metropólia megszületésének, ezért az év végére egy emléklapot adott ki, melyet annak tervezője, Laczkó Anita mutatott be. Ezek után Kocsis Fülöp metropolita képes beszámolóban foglalta össze az igen gazdag esztendő eseményeit. Majd Kapin István kegyhelyigazgató azokat a beruházásokat ismertette, amelyek ebben az évben valósultak meg Máriapócson, mintegy jelezve nem csak a Metropólia, hanem kiemelten a Kegyhely jelentős bővülését, gazdagodását. Végül Orosz Atanáz püspök köszöntötte az ünneplő jelenlévőket és áldotta meg a vendéglátásra előkészített agapét.

 

Fotók:
Darabán Judit
Szabó Sándor 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert