HÍRARCHÍVUM

Erdei Tamást Atanáz püspök atya diakónussá szentelte Máriapócson

Erdei Tamást Atanáz püspök atya diakónussá szentelte Máriapócson
2015. november 23. 12:06

2015. november 21-én szombaton, az Istenszülő templomba vezetésének ünnepén, a Máriapócsi Kegytemplomban a 10 órakor kezdődő Szent Liturgián dr. Orosz Atanáz püspök atya a Nyíregyházi Egyházmegye adminisztrátora, diakónussá szentelte Erdei Tamás görögkatolikus tanulmányvégzett papnövendéket.

Atanáz atya a prédikációjában kiemelte: A „pócsi szép templomban kinyílott egy szép rózsa” énekeltük az ősz kezdetén, de ma is aktuális ez az ének, az Istenszülő templomba vezetésének ünnepén. Örömünnep ez a mai, amelyet a karácsonyi böjt idején is ünnepként élünk meg. A három éves Mária aki táncra perdül a templomban, ugyan az a szolgáló lélek aki majd az angyal üzenetét fogadja.

A „pócsi szép templomban” Egyházunk újabb bimbója fakad, hiszen diakónust szentelünk. Erdei Tamás már Rómában a görög kollégiumban megtanulta, hogy a diakónus szó nem a diákból, hanem a szolgálatból ered.

Szentelésekor mindannyian imádkozzunk érte, hogy hűséges maradjon a rábízott szolgálathoz, és érezze hogy ő Jézus Krisztus munkatársa.

A Szentlélek kegyelmét és kitartást kérünk frissen szentelt diakónusunknak!

További képek és videók az eseményről a Nyíregyházi Egyházmegye facebook oldalán találhatók.

 

Nyíregyházi Egyházmegye

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert