NEWS ARCHIVE

A Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházközség templombúcsúja

A Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházközség templombúcsúja
2015. november 27. 00:12

A Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházközség 2015. november 21-én, az Istenszülő templomba vezetésének napján érsek-metropolitai Szent Liturgiával ünnepelte a templombúcsút. A szombati szertartást, a helyi középiskola alapításának negyedszázados évfordulója kapcsán, Szilágyi Gábor igazgató atya kezdeményezésére 25 órás virrasztás előzte meg. Az ünnepre való készülődés szellemében bárki csatlakozhatott a Szent Bazil Oktatási Központ Gimnáziuma tanulóinak közös zsolozsmás imádságához. A zsúfolásig telt templomban, a 10 órakor kezdődő liturgián Fülöp atya szent beszédében a templomba járás és az imádság jelentőségét hangsúlyozta. Kiemelte: nem elég minden vasárnap elmenni a liturgiára, a hét többi napján is Istennek tetsző életet kell élnünk, példát mutatva ezzel felebarátainknak. Az ünnepi szertartást körmenettel zárták, majd az egyházközség közös ebédre, agapéra hívta a híveket, az általános iskola sportcsarnokába. A megjelent hajdúdorogi cigány közösség megragadva az alkalmat, ajándékkal fejezte ki háláját Fülöp atyának a görögkatolikus egyház pasztorációs szolgálatáért és gyermekeik római zarándoklatának támogatásáért.

Horváth Zoltán

egyházközségi képviselő

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert