HÍRARCHÍVUM

Szakkollégiumunk hallgatójának sikere az Antall25 országos versenyen

Szakkollégiumunk hallgatójának sikere az Antall25 országos versenyen
2015. december 14. 21:40

Gratulálunk Szilágyi Gábor másod éves igazságügyi - igazgatási szakos hallgatónak, aki Debreceni egyetem jogi karának háromtagú csapatában részt vett az Antall József Tudásközpont által egyetemisták számára megrendezett Antall 25 versenyen, melynek országos döntőjében II. helyezést értek el.

A csapat az első két fordulót sikeresen teljesítette, így továbbjutottak a verseny döntőjébe, amelyre december 11-én, Budapesten került sor. A döntőben az országgyűlési szimuláció során a csapatoknak az 1990-93-as parlamenti ciklus legjelentősebb és leghevesebb vitákat kiváltó politikai, gazdasági és társadalmi kérdéseiben kellett egy akkori parlamenti párt érekeit rátermetten képviselni. Ezt követően sajtótájékoztatót kellett tartaniuk, ahol szintén az általuk képviselt párt véleményét közvetítve adtak sajtónyilatkozatot és választoltak a sajtó kérdéseire. Köszönet a felkészítő tanárnak, Balogh Évának is.

 

Rózsahegyiné Juhász Éva

szakkollégium igazgató

Hajdúdorogi Főegyházmegye

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert