HÍRARCHÍVUM

Tolcsva – Komlóska híveinek zarándoklata Rómába

Tolcsva – Komlóska híveinek zarándoklata Rómába
2010. április 27. 07:58

„Szerencsésnek mondhatja magát ez a zarándokcsoport, hogy azon a helyen szállt meg, ahol a hagyomány Szent Pál vértanúságának színhelyét tiszteli. Ma Szent Pál sírjánál végezhetünk Szent Liturgiát. És hogy az emlékezés teljes legyen, a liturgikus naptár úgy hozta, hogy éppen Szent István vértanúságának a történetét olvassuk fel az Apostolok Cselekedetéből.

Egy zarándoklathoz nem is lehet szebb keretet adni, mert így emlékezhetünk arra, hogy Róma az igaz hitnek, a vértanúknak a városa. Mindenek előtt ezt a várost tisztelte meg Isten, Szent Péter keresztre feszítésével és Pál lefejezésével. Számtalan vértanú emléke fűződik ehhez a városhoz. Nem lehet templomba menni, nem lehet úgy műemléket látni, hogy ott ne ütköznénk a vértanúk csontjaiba, és emlékébe.

Azt kívánom mindnyájuknak, hogy a vértanúk emlékében megmerítkőzve, teljesebb, meggyőzőbb, hitünkben megerősödött emberekként, boldog emberként térjenek vissza majd Hazánkba.”


Dr. Keresztes Szilárd püspök úr köszöntő szavai
Elmondva: Róma (Szent Pál bazilika),
2010. április 19.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert