HÍRARCHÍVUM

A Szolnoki Görögkatolikus Egyházközségbe látogatott Fülöp atya

A Szolnoki Görögkatolikus Egyházközségbe látogatott Fülöp atya
2015. december 22. 16:29

 

A Szolnoki Görögkatolikus Egyházközség adventi gyertyagyújtásán vett részt december 18-án, pénteken Kocsis Fülöp metropolita.

Szkiba Tibor parókus elmondta, nem rendkívüli dolog az, hogy ebben az időszakban Szolnokra utazik Kocsis Fülöp, ennek többéves hagyománya van.

„Tavaly és tavalyelőtt is ellátogatott hozzánk az érsek, örömmel látjuk most is. Látogatása erősíti közösségünket, ezért tartunk minden vele való találkozást  rendkívül fontosnak” – fogalmazott a parókus. 

Szkiba Tibor hozzátette, január 6-án, vízkeresztkor is évről évre felkeresi a szolnokiakat Kocsis Fülöp, kivételes eset, hogy három hét múlva nem utazik Szolnokra. Ennek oka, hogy éppen aznap áldja meg a Dunát.

A Szolnoki Görögkatolikus Egyházközség szórványközösségnek számít. Egy pár évvel ezelőtt végzett felmérés alkalmával 1810 fő vallotta magát a megyében görögkatolikusnak.

Csak a megyeszékhelyen ezer felekezetünkhöz tartozó lakos biztosan van, ez annak tudható be, hogy a megyében kizárólag ebben a városban van egyházközség – magyarázta a parókus, aki arról is beszámolt, miben különbözik a görögkatolikus karácsony más felekezetek ünnepétől.

Lényegében nincsen különbség, csak a szertartás látványelemeiben, dallamvilágában és liturgikus öltözeteiben – mondta Szkiba Tibor.

Kocsis Fülöp metropolita a gyertyagyújtáson a szeretet fontosságát hangsúlyozta, abból a gondolatból kiindulva: ahol szeretet van, ott az Isten, és ahol Isten, ott a szeretet.

Forrás és fotó: Szoljon.hu

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert