NEWS ARCHIVE

Karácsonyvárás a debreceni Szent Miklós Roma Szakkollégiumban

Karácsonyvárás a debreceni Szent Miklós Roma Szakkollégiumban
2016. január 4. 08:40

Az első advent a kollégium életében, melyre roma és nem roma származású, görögkatolikus vagy más felekezethez tartozó hallgatók közösen készültek. Sokszínűségünk mégis abban az egységben mutatkozott meg, melyet a Karácsony hordoz mindannyiunk számára.

Advent első vasárnapjára elkészült a koszorúnk és az a papírfenyőfa is, melyre nap mint felkerült egy dísz és egy idézet is. Többször is közösen láttunk neki a mézeskalácssütésnek, melyből az érseki hivatal dolgozói, a hajdúdorogi hátrányos helyzetű gyerekek egyaránt részesültek. Vendégünk volt Ábel atya, be-betoppant hozzák hol kisebb, hol hosszabb időre Fülöp érsek atya is. Abban az örömben volt részünk, hogy két gyertyát is vele együtt gyújthattunk meg, énekelve hétről hétre a karácsonyi katavászia verseit. (Milyen jó, hogy közel van a kollégiumhoz az érseki hivatal.) Vasárnap esti közös gyertyagyújtásoknál mindig hálát adtunk valamiért vagy kérésünket fogalmaztuk meg a Gondviselő felé. Nemcsak a Gondviselő Istenhez kerülhettünk így közelebb, de egymáshoz is.
A betlehemi jászlunk, melyből a kis Jézus karácsonyig hiányzott, szénáját a hallgatók hordták össze. Egy-egy jó cselekedetért, melyet a kosárból lehetett választani, egy –egy szalmaszálat lehetett elhelyezni a jászol mellett karácsonyig. Öröm volt látni, hogy napról napra gyűlik a széna, s látni azt a sürgést-forgást, titkolózást, meglepiket, melyet az Angyalkázás jelentett mindenkinek. Szent Miklós napját is igyekeztük méltó módon megünnepelni. Átlag családokhoz képest késő este, de az egyetemisták időbeosztásában még igencsak korán, eljött hozzánk Érsek atya is ezen a napon egy közös vacsorára. Nem érkezett üres kézzel, puttonyában sok finomság volt mindenkinek. Köszönet a Hajdúdorogi Főegyházmegyei Karitásznak a támogatásért.
Vacsora, csomagosztás, közös ima, s végül meggyújtva a negyedik gyertya is.
Két képzés is advent idejére esett november 28-án Nagyné Muri Emese tartott vita kultúrát, majd december 12-én Káli –Horváth Kálmán beszédtechnika tréninget tartott. Az utolsó beszéd, melyet a kollégium szellemiségéhez, az egyre közelgő Karácsonyhoz kapcsolódva Kálmán felolvasott János evangéliumának első fejezetének első verse volt: Az Ige testté lett…
A félév utolsó spirituális modulját Érsek atya tartotta december 16-án, melyhez Pál apostol Szeretethimnuszként emlegetett sorai adták az alapgondolatot. Ezen az estén került sor egymás megajándékozására is, fény derült a titkokra, ki-kinek volt az angyalkája, előkerültek a kedves meglepi személyre szóló ajándékok is. Fülöp atya se távozott üres kézzel. A szorgalmi időszak utolsó hetében a hallgatók együtt feldíszítették a kollégium fáját, majd ajándékcsomagot készítettek a hajdúdorogi gyerekeknek. A szemeszter záró programjaként a Főegyházmegye "Úton Betlehembe ..."karácsonyváró programján vettünk részt december 21-én. Segítettünk az ételosztásban, sátor állításban, terítésben, délután pedig saját sátrunkban mutatkozhattunk be a többi intézménnyel együtt.
Eseménydús, tartalmas volt az adventi időszak a kollégium életében, de Karácsonykor otthon, a családja körében töltekezve az elmúlt hetek élményeiből mindenki megpihenhetett, örülhetett a Megváltó születésének, s kérhette segítségét, kegyelmét a vizsgaidőszakra.

Rózsahegyiné Juhász Éva
kollégium igazgató

Hajdúdorogi Főegyházmegye

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert