HÍRARCHÍVUM

TÁMOGATÓ DÖNTÉSBEN RÉSZESÜLT „A HAJDÚDOROGI FŐEGYHÁZMEGYE ENERGIAHATÉKONYSÁGI FEJLESZTÉSEINEK ELŐKÉSZÍTÉSE” CÍMŰ PÁLYÁZAT

TÁMOGATÓ DÖNTÉSBEN RÉSZESÜLT „A HAJDÚDOROGI FŐEGYHÁZMEGYE ENERGIAHATÉKONYSÁGI FEJLESZTÉSEINEK ELŐKÉSZÍTÉSE” CÍMŰ PÁLYÁZAT
2015. október 12. 08:01

A Hajdúdorogi Egyházmegye 2015 júniusában pályázatot adott be a következő időszak energiahatékonysági fejlesztésinek előkészítési feladataira. A projektjavaslatot augusztus végén támogatásra érdemesnek ítélték, amely döntés alapján 145.743.100 forintot fordíthat a kedvezményezett a vállalt feladatok megvalósítására.

A főegyházmegye területén található templomok, parókiák, oktatási, szociális vagy közösségi célú épületek többsége régi, hosszú ideje felújításra váró épület, melyek esetében kifejezetten indokolt az energetikai felújítás. Ezek építésének idején még nem volt fontos szempont az energiahatékonyság, illetve jogszabályi háttér sem szabályozta ezt a kérdést. Energiafelhasználásuk – és ezzel párhuzamosan fenntartási költségük – magas, ami jelentős anyagi terhet ró a fenntartóra és csökkenti annak lehetőségét, hogy csekély forrásait a hitéleti tevékenységre, közösségi programok megvalósítására fordítsa.

A projekt I. fázisában teljes épületállományi kataszter készül az egyházmegye tulajdonában, vagy fenntartásában, üzemeltetésében levő épületekről. Ekkor történik meg a koncepcionális fázisba tartozó épületek kiválasztása.

A II. fázisban az igazoltan közfeladatot ellátó intézmények körének véglegesítését követően ezek vonatkozásában felmérési terv és energetikai tanúsítás készül, ezzel együtt pedig a szükséges energetikai korszerűsítés becsült költségei is megállapításra kerülnek. Ennek a szakasznak a feladata a tervezési fázisba kerülő 10 épület megadott szempontrendszer szerinti kiválasztása is.

A III. fázisban a kiválasztott 10 épület esetében elkészülnek a részletes kiviteli tervek, amelyek alapján a végleges felújítási költség is meghatározható.

A támogatásnak köszönhetően megvalósuló projekt révén elkészül valamennyi előkészítési, tervezési anyag, melyekkel a 2014-2020 programozási időszakban kiírásra kerülő, energetikai felújítást célzó KEHOP pályázaton indulhat a főegyházmegye.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum


Csatolt dokumentum(ok):

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert