HÍRARCHÍVUM

Ökumenikus istentiszteletet tartottak csütörtök este Debrecenben, a Kossuth utcai református templomban

Ökumenikus istentiszteletet tartottak csütörtök este Debrecenben, a Kossuth utcai református templomban
2016. január 22. 10:16

A híveket Derencsényi István református főjegyző köszöntötte. Beszédében elmondta, a közösség nem pusztán annyi, hogy beülünk egymás mellé a templom padjaiba és egy ideig együtt maradunk. A közösség azt jelenti, hogy együtt átélünk valamit, együtt részesei vagyunk valaminek.  A közösség tehát nem más, mint sorsfosztás illetve sorsállomás, szolidáris egység.

A szentbeszédet Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita mondta el. Az idei imahét témáját a lettországi keresztények dolgozták ki, melynek mottója: „Mi arra hívattunk, hogy hirdessük az Isten nagy tetteit!” s ez mindnyájunk feladata – hívta fel figyelmünket. Sajnos, Istenről alig beszélünk. És azért is, mert amikor az Isten nagy tetteiről akarunk beszélni, azt nem lehet elhelyezni az egyre növekvő szóáradatban. Amikor az Isten tetteiről beszélünk, az csakis a csendből születhet, mert amit a szívünkben mélyen találunk, az az Isten cselekedete bennem, azok az Isten nagy tettei. Ezekről kell beszélni – tette hozzá. S ennek a tapasztalatát kell átadnunk másnak. Vedd észre te is, hogy egészen más az életed, hogy nem vagy egyedül, nem vagy magányos, Isten szeret téged! Ez az élő tapasztalat hiányzik a mai világból, pedig Isten szeret, éppen ez adja meg az életem, életed értelmét.

Kocsis Fülöm metropolita emlékeztetett bennünket szentbeszédében, hogy az Isten szeretetét át kell adni a másik embertársunknak, mert ez az Isten tette. Beszéljünk erről, de úgy, hogy meg is érezze a másik, meg is érintse a szívét, amely a mi szavainkon keresztül jut el hozzá. Ez persze csak úgy lehetséges, ha én/mi is szeretem/jük az Istent. Ne legyünk szemérmesek, ne legyünk félénkek, hanem bátran szóljunk.

Fedezzük fel az Istent imádásban, imádságban, találkozzunk mi magunk is az Istennel.

Oláh István református lelkész elmondta, a persely adományokkal a debreceni roma szakkollégiumokat támogatják.

Debrecenben az ökumenikus imahét következő állomásai:

Január 22-én pénteken, 17.00 óra: Babtista Imaház

Köszöntést mondja:                   Pető Albert bapt. lelkész

Igét hirdet:                              Vad Zsigmond ref. esperes

Imaközösséget vezeti:                Dr. Khaled A. László met. lp.

Január 23-án szombaton, 17.00 óra: Szent László Római Katolikus Templom

Köszöntést mondja:                   Gorski Jacek dom. plébános

Igét hirdet:                              Derencsényi István ref. főjegyző

Imaközösséget vezeti:                Tokodi László dom. szerzetes

Január 24-én vasárnap, 17.00 óra: Református Nagytemplom

Köszöntést mondja:                   Dr. Fekete Károly püspök

Igeolvasást végzi:                     Bereczki Lajos baptista rektor helyettes

Előimát mond:                          Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita

Igét hirdet:                              Dr. Fabinyi Tamás evangélikus püspök

Apostoli Hitvallás:                     Réz-Nagy Zoltán evangélikus lelkész

Záróima, az Úr imádsága:           Palánki Ferenc római katolikus püspök

Hirdetések, áldás:                     Vad Zsigmond református esperes

 

Csikós Judit

sajtómegbízott

Hajdúdorogi Főegyházmegye

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert