NEWS ARCHIVE

Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíj 2016

Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíj 2016
2016. január 28. 10:45

Szalézi Szent Ferenc, az újságírók védőszentje ünnepéhez kapcsolódva január 27-én ünnepi szentmisét mutattak be a médiában dolgozókért a budapesti Egyetemi templomban. Ezt követően adta át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nevében Veres András püspök, az MKPK elnöke a genfi püspökről elnevezett sajtóösztöndíjat a Központi Papnevelő Intézet dísztermében.

Az újságírói hivatás megbecsülésének jeléül a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2001-től minden évben ösztöndíjjal támogatja a média egy-egy munkatársát a keresztény értékrend szakmailag megalapozott és hiteles képviseletének elősegítéséért a nem egyházi sajtóban.

A püspöki konferencia jelölései alapján a püspökök testülete ebben az évben H. Pezenhófer Brigittának, a Szombathelyi Televízió munkatársának adományozta a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat.

* * *

H. Pezenhófer Brigitta Szombathelyen született 1984-ben. Középiskolai tanulmányait a Nagy Lajos Gimnáziumban végezte, majd az érettségit követően a Bécsi Egyetem magyar-német szakos hallgatója lett, ahol 2008-ban diplomázott. Ezzel párhuzamosan a Győri Hittudományi Főiskola lelkipásztori munkatárs, katekéta szakát végezte el, majd 2013-ban hittanár-nevelő tanár mester-szakképzettséget is szerzett.

2006. és 2011. között a Rádió Szombathely munkatársaként többek közt az egyházi témájú összeállításokért felelt. 2007-től a mai napig a Szombathelyi Televízió külsős munkatársa, szerkesztő-műsorvezetője. Mint rádiós, valamint televíziós hírszerkesztő és műsorvezető elkészíti az egyházi év ünnepkörei szerinti összeállításokat, amelyekben a hangsúlyt természetesen az evangélium üzenetre fekteti. Beszámol a helyi egyházi intézmények aktualitásairól, egyházi témájú programokról, mint iskola felújítás, tanulmányi versenyek, kiállítás megnyitók, előadások. Katolikus egyházi vezetők mellett a helyi evangélikus és református vezetőkkel is rendszeresen készít anyagokat. Munkája során interjúiban törekszik rá, hogy a nem hívő embereket is megszólítsa, szeretné megmutatni, hogy a Katolikus Egyház nem egy zárt közösség.

A Magyar Katolikus Rádió helyi adásának elindításában nyújtott közreműködése nagyban hozzájárult a műsorok sikeréhez. Két éven keresztül hírösszefoglalókat is készített a rádió helyi adása számára.

Harmadik éve a Horváth István Sándor atya által készített és üzemeltett evangelium365 nevű evangéliumküldő szolgáltatás audió részének szerkesztője testvérével együtt. A Bartimeus nevű elektronikus levelező lista vak és gyengénlátó tagjai az általuk készített összeállítás nyomán hallgathatják meg a napi evangéliumot és a hozzá tartozó elmélkedést.

Közel egy évtizede működik közre a Martinus egyházmegyei havilap szerkesztésében, valamint az Élet-Forrás, egyházmegyei televíziós műsor elkészítésében. Munkáját pedagógusi pályája, illetve három gyermeke nevelése mellett önzetlenül végzi. Írásaival az egyházmegye számos eseményét közvetítette már az olvasók felé, készített interjúkat a szombathelyi egyházmegye főpásztorával, plébánosaival, így hozva közel személyüket, életüket, mindennapjaikat a hívekhez. Riportjaival tudatosan törekszik az evangélium üzenetét átadni, amelynek köszönhetően segítséget nyújt az embereknek hitük megéléséhez, megerősítéséhez.

Budapest, 2016. január 27.

Fotó: Magyar Kurír

Hajdúdorogi Főegyházmegye

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert