HÍRARCHÍVUM

Zsoltárok imádkozása a Nagyböjtben

Zsoltárok imádkozása a Nagyböjtben
2016. február 9. 08:57

Sokféle módon készülhetünk Krisztus Urunk föltámadására. Ennek két kiemelkedő eszköze a böjt és az imádság. Nem elég az, ha valamilyen megtartóztatást fogadunk, kell, hogy ezt a lelki törekvésünket imádsággal is kiegészítsük. Egyházunk bőséges lehetőséget kínál erre is, hiszen egészen különleges szertartásokkal dúsítja föl ezeket a szent napokat. De a templomi szertartásokon kívül egyéni imaéletünkben is sokat tehetünk a szent időszak gazdagítására. A Szentírás valamely szakaszának vagy egy-egy lelki könyvnek az elolvasása sokat is segíthet abban, hogy szellemi és lelkiéletünk hozzáigazodjék ennek a különleges időszaknak a tartalmához. Akik a Zsoltároskönyv végigimádkozásával szeretnék magukat alkalmasabbá tenni e nagy bűnbánati idő kegyelmeinek befogadására, azoknak segítséget kínálunk az alábbi táblázattal. Beosztottuk a 150 zsoltárt, hogy nagyjából kiegyenlített mértékben jusson minden napra. Ezeket a napi beosztásokat a böjti gondolatokkal együtt a honlapra is kitesszük, hogy könnyen követhető legyen, s még egy kis bíztatást is adjon az olvasásra, az imádságra. Ezzel is gazdagíthatjuk Nagyböjtünket, a nagy készületünket a Föltámadásra.

 

Zsoltárbeosztás a 40 napra:

1.

 

 

1-6. zsoltár

2.

 

 

7-9. zsoltár

3.

 

 

10-15. zsoltár

4.

 

 

16-17. zsoltár

5.

 

 

18-20. zsoltár

6.

 

 

21-23. zsoltár

7.

 

 

24-28. zsoltár

8.

 

 

29-31. zsoltár

9.

 

 

32-34. zsoltár

10.

 

 

35-36. zsoltár

11.

 

 

37-40. zsoltár

12.

 

 

41-44. zsoltár

13.

 

 

45-48. zsoltár

14.

 

 

49-54. zsoltár

15.

 

 

55-59. zsoltár

16.

 

 

60-64. zsoltár

17.

 

 

65-67. zsoltár

18.

 

 

68-69. zsoltár

19.

 

 

70-72. zsoltár

20.

 

 

73-76. zsoltár

21.

 

 

77. zsoltár

22.

 

 

78-82. zsoltár

23.

 

 

83-87. zsoltár

24.

 

 

88-89. zsoltár

25.

 

 

90-93. zsoltár

26.

 

 

94-97. zsoltár

27.

 

 

98-101. zsoltár

28.

 

 

102-103. zsoltár

29.

 

 

104-105. zsoltár

30.

 

 

106-107. zsoltár

31.

 

 

108-110. zsoltár

32.

 

 

111-113. zsoltár

33.

 

 

114-117. zsoltár

34.

 

 

118. zsoltár

35.

 

 

119-126. zsoltár

36.

 

 

127-134. zsoltár

37.

 

 

135-136. zsoltár

38.

 

 

137-140. zsoltár

39.

 

 

141-144. zsoltár

40.

 

 

145-150. zsoltár

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert