HÍRARCHÍVUM

Budapesten tartják ősszel a Katolikus Társadalmi Napokat – Ülésezett a püspöki konferencia

Budapesten tartják ősszel a Katolikus Társadalmi Napokat – Ülésezett a püspöki konferencia
2016. március 4. 09:52

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia március 1. és 2. között megtartotta tavaszi rendes ülését.

A Konferencia immár hagyományos módon az idei nagyböjtben is tartósélelmiszer-gyűjtést szervez országos szinten Tartós szeretet címmel. A hívek tartósélelmiszer felajánlásukat elhelyezhetik a templomokban az erre kijelölt helyen a jövő heti vasárnapi szentmise alkalmával és az azt követő hétköznapokon, március 6. és 13. között. Az idei évtől lehetőség nyílik rá, hogy az egyházmegyei karitász központokban is leadhassák adományaikat, valamint Budapesten a Szent István-bazilika mellett található Karitász emblémával ellátott teherautónál is várják a felajánlásokat minden nap 10 és 18 óra között. Adományaikat a Katolikus Karitász juttatja majd el a rászorulókhoz.

2016. január 24. és 31. között tartották a Fülöp-szigeteki Cebuban az 51. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Az ünnepélyes záró szentmise végén Ferenc pápa videó-üzenetében bejelentette, hogy a következő, 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Budapesten lesz 2020-ban. A világ minden részéről érkező, sok ezer küldöttet vendégül látó rendezvény szervezésével kapcsolatos feladatok koordinálására a Konferencia létrehozott egy 6 tagú püspöki bizottságot.

Az ülésen Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök tájékoztatta a konferencia résztvevőit a július 26. és 31. között Krakkóban megrendezésre kerülő Ifjúsági Világtalálkozó szervezéséről. Magyarországról eddig több mint 4500 fő jelentkezett a rendezvényre, hogy az Irgalmasság Rendkívüli Szentévében Ferenc pápával és a világ számos országából érkező fiatalokkal együtt ünnepeljék az élet örömét, a Mennyei Atya megbocsátó szeretetének ajándékát.

A püspökök testülete áttekintette a hazai katolikus egyházzene helyzetét és döntöttek arról, hogy keresni fogják a megújulás lehetséges módjait.

Egyházunk a 2016. évre, Szent Márton születésének 1700. évfordulója alkalmából jubileumi évet hirdetett, amely során szeretnénk ráirányítani a figyelmet egy olyan emberre, aki életével és cselekedeteivel példakép lehet mindannyiunk számára. Az MKPK az évforduló alkalmából állami és egyházi szakértők részvételével megrendezett ünnepi konferenciával is szeretne megemlékezni a tours-i püspökről, amelyre 2016. november 10-én a Parlament Felsőházi termében kerül sor.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate bizottsága által 2013 óta minden ősszel megrendezett, több ezer látogatót vonzó Katolikus Társadalmi Napokat idén újra Budapesten tartják szeptember 16. és 17. között. A rendezvény kiemelt témájaként a szervezők ezúttal Szent Márton példáját állítják az esemény középpontjába. Színes programokkal, valamint pályázatokkal szeretnék ráirányítani a figyelmet az irgalmasság lelki cselekedeteire.

Budapest, 2016. március 3.

Mohos Gábor

az MKPK titkára

Fotó: Magyar Kurír

Hajdúdorogi Főegyházmegye

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert