HÍRARCHÍVUM

Kereszthódoló körmenetet tartottak Beregszászon

Kereszthódoló körmenetet tartottak Beregszászon
2016. március 7. 15:34

Nagyböjt harmadik vasárnapján, február 28-án immár negyedik alkalommal vonultak végig Beregszász utcáin a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Beregszászi Esperesi Kerületének papjai és hívei, hogy megemlékezzenek Jézus Krisztus haláláról és feltámadásáról.

A vasútállomástól induló mintegy ezerfős tömeg – útját a stációknál meg-megszakítva – templomi zászlókkal, énekelve haladt végig az utcákon a város görögkatolikus templomához.

A keresztet először a papok emelték a vállukra, majd a következő állomásnál az egyháztanácstagok, utánuk az édesanyák, az édesapák, az özvegyek és egyedülállók, a betegek és gyógyulni vágyók, végül pedig a fiatalok hordozták, arra figyelmeztetve mindenkit, hogy egyedül a Mindenható kegyelmében bízva és a Jézus Krisztus által kijelölt úton tudunk keresztény életet élni, így lehetünk részesei a megváltásnak, reménykedhetünk az örök életben.

A görögkatolikus egyházban nagyböjt ezen vasárnapja a Szent Keresztre emlékezve az úgynevezett kereszthódoló vasárnap.

A stációknál az igehirdetők többször hangsúlyozták: számos tanulságot hordoz Jézus Krisztus szenvedése és halála. Ám a legfontosabb az, hogy a Megváltó reményt ad a reménytelenségben, azt hirdeti, hogy sohasem a gyűlöleté az utolsó szó, a szeretet minden felett győzedelmeskedik. A hívő ember reménye pedig az, hogy a halállal csupán a földi vándorút ér véget, az igaz emberekre a dicsőséges feltámadás vár. Ezt példázza Jézus Krisztus keresztútja.

Forrás és fotó: Magyar Kurír

Hajdúdorogi Főegyházmegye

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert