HÍRARCHÍVUM

A három éve megválasztott pápáért adtak hálát Budapesten

A három éve megválasztott pápáért adtak hálát Budapesten
2016. március 11. 09:08

Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius főcelebrálásával mutattak be szentmisét március 10-én a budapesti Szent István-bazilikában, hálaadásként Szentatyánkért, Ferenc pápáért megválasztása harmadik évfordulója alkalmából.

A szentmisén koncelebrált Erdő Péter bíboros, Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke és az MKPK tagjai.

Jorge Mario Bergoglio, addigi Buenos Aires-i érsek 2013. március 13-án lett Krisztus 266. helytartója. Ő az első Dél-Amerikából származó és az első jezsuita pápa.

Alberto Bottari de Castello szentbeszédét teljes terjedelmében közöljük.

Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani mindnyájuknak, akik ma itt nagy számban összegyűltek, hogy megünnepeljük Ferenc pápa, a Katolikus Egyház főpapja megválasztásának harmadik évfordulóját. Számunkra ez az évforduló mély lelki jelentőséget hordoz, mert szemünk elé állítja azt a momentumot, amelyben a katolikusok Krisztus szavainak megvalósulását látják: „Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta.”

Különleges számunkra ez a mai alkalom, az emlékezésé és az ünneplésé, amelyen imádkozunk Ferenc pápáért, aki három évvel ezelőtt foglalta el Szent Péter székét.

Ferenc pápa azóta viseli az egész egyház vezetésének a felelősségét ezekben a nehéz időkben. Pontifikátusát az első pillanattól kezdve az egyház lelki megújulásának szentelte, így akarva bennünket átvezetni az evangelizáció egy új fejezetén. Ferenc pápa nemrég megosztotta velünk, hogy élénken foglalkoztatja a kérdés, miként tudná az egyház betölteni küldetését, mégpedig azt, hogy tanúságot tegyen az irgalmasságról. Ezért határozta el, hogy ezt az esztendőt az irgalmasság rendkívüli szentévének nyilvánítja, amely a Szeplőtelen Fogantatás ünnepével vette kezdetét 2015. december 8-án és idén november 20-án, Krisztus Király ünnepén zárul majd be.

Szándékát Ferenc pápa így magyarázza: „Az irgalmasság az Evangélium alapvető üzenete, hiszen az irgalmas Isten az, aki minden férfit és nőt arra hív, hogy térjenek vissza őhozzá.” A Szentatya továbbá sürget bennünket, hogy az Úr szavainak fényénél éljük életünket: „Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.” „Az Egyház számára újra elérkezett az idő, hogy a megbocsátás örömteli hirdetésének adja át magát. Itt az ideje, hogy visszatérjünk a lényegeshez, és magunkra vállaljuk fivéreink és nővéreink nehézségeit és gyöngeségeit. A megbocsátás olyan erő, amely föltámaszt az új életre, és megajándékoz a bátorsággal, hogy reménnyel tekintsünk a jövőbe.”

Ferenc pápa az irgalmasság szemével tekint a világba, és így értelmezi a napjainkban végbemenő fájdalmas eseményeket is, az erőszak terjedését, a terrorcselekményeket és a humanitárius katasztrófákat, amelyek számtalan áldozatot követelnek szerte a világban. Az emberiségnek ezekre a tragédiáira reagálva Ferenc pápa nemrég egy Úrangyala imádság alkalmával megjegyezte: „A menekültek és a tömeges elvándorlás kihívás elé állít bennünket.” A Szentatya buzdít bennünket, hogy „cseréljük fel a félelem, a közöny és a kirekesztés magatartásformáit, amelyek végül is az »eldobás kultúráját« jelentik, egy olyan magatartással, amelynek alapját a »találkozás kultúrája« képezi. Egyedül ezáltal sikerül felépíteni az igazságosabb, testvériesebb és jobb világot.”

Ferenc pápa arra int bennünket, hogy tiszteljük az emberi méltóságot, legyünk részvéttel mások sorsa iránt és tápláljuk az igaz testvériség lelkületét, ahogy béke világnapi üzenetében mondta: „A testvériség a béke alapja és útja, mely arra hív, hogy legyőzzük a közömbösséget.”

A Szentatya különös figyelmet szentel a vallásközi párbeszéd előmozdításának is. A béke embereként ismerik, aki a testvériség hídjait építi az összes vallás között. „A nem keresztény vallásokkal folytatandó párbeszédet – a különböző nehézségek, különösen a mindkét félnél mutatkozó fundamentalizmus ellenére is – az igazságban és szeretetben nyitott magatartásnak kell jellemeznie.”

Ennek az évnek egy különleges momentuma volt Ferenc pápa és Őszentsége Kirill pátriárka találkozója Kubában. A történelemben első alkalommal találkozott egy pápa és az Orosz Ortodox Egyház pátriárkája, ami történelmi előrelépést jelent a párbeszéd és az együttműködés útján.

Számos apostoli út is gazdagította az elmúlt három esztendőt. Novemberben, első afrikai útja során Ferenc pápa látogatást tett Kenyában, Ugandában és a Közép-afrikai Köztársaságban, hogy elvigye a béke, a kiengesztelődés és a belső megosztottságot legyőző párbeszéd üzenetét. Nemrég Mexikóban járt, ahol a Guadalupei Szűzanya kegyhelyénél imádkozott, eljuttatva a remény és a szolidaritás üzenetét, amelyek oly fontosak az illető országnak. Már javában folynak az előkészületek a soron következő XXXI. Ifjúsági Világtalálkozóra, amelyre júliusban Krakkóban kerül sor, és amely az irgalmasság témája köré épül föl: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.”

A világot mélyen megérintette a Laudato si’ kezdetű enciklika, amelyben a pápa társadalmunk valós problémájáról, a súlyos környezetszennyezésről értekezik. A Szentatya kéri, legyünk alázattal a környezet felé, hogy megvédjük közös otthonunkat, Földanya nővérünket, minden természeti kincsével együtt.

Ferenc pápára emlékezünk ma, akik összegyűltünk a Szent István-bazilikában. Mi, katolikusok, imáinkba zárjuk a Szentatyát, Péter utódját, akit Isten arra választott ki, hogy megerősítsen bennünket hitünkben. Mindannyian szeretjük őt, és remélem, ezt személyesen át tudom adni neki jövő hónapban, amikor találkozunk. Akik pedig közülünk más felekezet vagy vallás követői, eljöttek, hogy kifejezzék tiszteletüket és megbecsülésüket e nagy személyiség, Ferenc pápa iránt, aki hivatkozási pont a jobb, békésebb világért folytatott párbeszédben és kölcsönös megértésben.

Szívből örülünk, hogy itt vannak, és hálásak vagyunk figyelmességükért. Köszönjük.

Isten áldja Ferenc pápát, Isten áldja az egyházat, Isten áldja Magyarországot, Isten áldja az egész világot. Amen. 

A hálaadó szentmisén részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Darák Péter, a Kúria elnöke, Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának  egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Vona Gábor, a Jobbik elnöke, Colleen Bell, az Amerikai Egyesült Államok nagykövete, Ilan Mor, Izrael nagykövete, a diplomácia testület tagjai és az állami hivatalok képviselői.

Forrás és fotó: Magyar Kurír

Hajdúdorogi Főegyházmegye

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert