HÍRARCHÍVUM

Nagyszombati Szent Bazil Liturgia vecsernyével

Nagyszombati Szent Bazil Liturgia vecsernyével
2016. március 26. 20:43

Nagyszombaton délután 5 órakor is megtelt a debreceni főszékesegyház. Vecsernyével kezdődött a szertartás, amelyen sok ószövetségi olvasmánnyal készülhettünk föl az év, az életünk, a világ legnagyobb eseményére. Jónás próféta esete nem csak a három napos cethal gyomrába való bezárás és onnan Isten kegyelméből való megszabadulás miatt fontos előképe a föltámadásnak, hanem mert Isten végtelen irgalmáról beszél, amely minden embert meg akar menteni, akárhonnan jött, akárhová tartozik is. A zsidó nép átkelése a Vörös-tengeren szintén a megszabadulás képe, az ellenség Isten ereje által való megsemmisítés bizonyítéka. Hasonlóképp a tüzes kemencébe vetett három ifjú megmenekülése is elővételezi, hogy Isten minden körülmények közül kimenti övéit, akik bíznak benne, akik dicsőítik őt. Az olvasmányok végén a jelenlévő hívek is bekapcsolódnak a megmenekült ifjak dicsőítő énekébe. A sok ószövetségi előkép után pedig az Evangélium már nyíltan Krisztus föltámadásáról beszél. Még a szent sír előttünk van, még a síri leplen Krisztus angyalok által tartott halott teste látható, de a Szent Liturgiában, ahová a vecsernye szertartásából átléptünk már az addigi böjti ruhát is levetve teljes fehér díszbe öltözik a papság, jelezve, hogy küszöbön áll a föltámadás. Még néhány óra. Addig pedig a virrasztásra nyitott templomban az éjszakai órákban az Apostolok Cselekedeteit olvassák, ezzel is mintegy elővételezve, hogy mit hoz, mit eredményez Krisztus föltámadása: új életet, az Egyház életét. Ezek a szép szertartások is az Egyház életéről, szépségéről, erejéről beszélnek. Ez a nagyszombati összetett szertartás, de a szent három nap, sőt, az egész nagyhét minden imája, de mondhatjuk, az előtte való Nagyböjt egésze is méltó és alkalmas előkészülete volt ennek a pillanatnak, amikor a templomajtóban fölkiált a pap, majd rázendít az egész hívő sereg: …

Fotó: Hollik György

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert