HÍRARCHÍVUM

Gyűjtés az ukrajnai rászorulók megsegítésére

Gyűjtés az ukrajnai rászorulók megsegítésére
2016. április 5. 14:13

Ferenc pápa április 24-ére nagyszabású gyűjtést hirdetett meg az ukrajnai rászorulók megsegítésére. Bár a fölszólítás az egész világra szól, úgy érezzük, nekünk, magyar görögkatolikusoknak az elsők között kell meghallanunk ezt a kérést, és cselekednünk, hisz legközelebb vagyunk ukrán testvéreinkhez földrajzi, történelmi és lelki értelemben egyaránt. A Görögkatolikus Metropóliát vezető Hierarchák Tanácsa továbbítva a pápa fölszólítását folyamatos gyűjtésre kéri egyházunk híveit és intézményeink dolgozóit eddig az időpontig. Ábel és Atanáz atyákkal közösen úgy határoztunk, hogy nem csak a parókiákon, hanem egyre szélesedő intézményhálózatunkon és a világhálón keresztül is kérjük azokat, akik figyelnek szavunkra, hogy kapcsolódjanak be közeli szomszédaink megsegítésébe. A templomi gyűjtés, április 24-én lesz, de már addig is szívesen fogadjuk nagylelkű fölajánlásukat közvetlenül az alább megjelölt számlaszámra, vagy a parókusok illetve az egyes intézmények vezetőin keresztül. Az adományokat az ukrajnai és kárpátaljai egyházi vezetőknek juttatjuk el, hogy ők továbbítsák a rászorulóknak. Köszönjük Ferenc pápánk figyelmességét, és híveink adományait. Legyen mindezen bőséggel az irgalmas Isten áldása!

Az alábbi számra kérjük elküldeni fölajánlásaikat a következő szöveggel megjelölve: Ukrajna megsegítésére.

Magyarországi Sajátjogú Metropolita Egyház

10702071-69121841-51300009

+ Fülöp

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert