HÍRARCHÍVUM

Élesztő - Ifjúsági misszió

Élesztő - Ifjúsági misszió
2009. május 27. 11:53

Az ifjúsági misszió utolsó két állomása, mely egyben a missziós körutak lezárását is jelentette Budapesten (május 16.) és a határon túl lévő (Szlovákia) Hatfán (május 23.) került megrendezésre. A programok felépítése hasonló volt az eddigi missziós körutakéhoz. A fiatalok különböző tanúságtételeket hallgatva bepillantást nyerhettek és választ kaphattak az élet bizonyos kérdéseire, melyeket az utána következő tematikus műhelyek – Kivel?, Miért?, Hogyan?, Hová?, Honnan? kérdésekre választ kapva – által tartott előadások következményeként elmélyíthettek magukban. A missziókat agapéval és koncerttel zártuk, ahogy az előzőekben is történt. Budapesten az Eucharist, míg Hatfán Pálinkás Máté és társai nyújtottak mindenki számára élményekben gazdag előadást.

Ezzel a két állomással befejeződött az Élesztő Ifjúsági misszió körútja, melynek végleges lezárása a „Mindennapi kenyér” elnevezésű programmal kerül megrendezésre 2009. június 13-14.-én Hajdúdorogon.

Mindazon fiatalokat, érdeklődőket nagyon sok szeretettel várunk, akik az eddigi missziós állomások valamelyikén részt vettek és azokat, akik lélekben, gondolatban elmélyült és szórakozással egybekötött hétvégét szeretnének eltölteni!


Ifjúsági Bizottság

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert