HÍRARCHÍVUM

25 év letisztult lépései – ballagás a hajdúdorogi Szent Bazil-középiskolában

 25 év letisztult lépései – ballagás a hajdúdorogi Szent Bazil-középiskolában
2016. május 2. 08:05

A 25 év letisztult lépései – ballagás a hajdúdorogi Szent Bazil középiskolában

2016. április 29-én délután 3 órakor huszonegyedik alkalommal csendült fel a három végzős osztály diákjainak ballagási éneke. Immár 63 osztály ballagott el iskolánkból fennállásunk óta, alapjául szolgálva a magyarországi görögkatolikus egyház fiatal generációjának és papságának. Az ünnepségen megjelent a Hajdúdorogi Főegyházmegye Főhelynöke, Dr. Seszták István is, aki beszédében felhívta a diákok figyelmét az iskola iránymutatásának fontosságára. Szilágyi Gábor intézményvezető atya arra emlékeztette a diákságot, hogy történelmi jelentőségű időszakban lehettek intézményünk diákjai, hisz tanulmányi idejük alatt jött létre a Görögkatolikus Metropólia, és ünnepelhettük a 25 éves jubileumunkat. Hangsúlyozta, hogy bátran engedi útjára a végzősöket - amint Ábrahám elindult az Úr felszólítására, úgy a 12. évfolyamosok számára is végérvényesen lezárultak a középiskolás évek, így indulniuk kell, de amint Ábrahám is nemcsak küldetést kapott, hanem áldást és ígéretet is, így igazgató úr is megáldotta a 12. évfolyamot.

A ballagás folytatásaként a nevelőtestület elismeréseként Koleszár Árpád 12. A osztályos tanuló a Szent Bazil emlékplakettet kapta meg a négy év alatt nyújtott teljesítményéért, mely során képzőművészeti alkotásaival, az iskolai rendezvényeken előadott paródiáival és hagyományőrző munkáival alkotott maradandót, hisz ő készítette el az iskola néptánc ruháinak mellényét, és több történelmileg hiteles katonai viseletet.

Ezek után a számos nyelvvizsga és versenyeredmények szerzői jutalomkönyvben részesültek.

Az idei ballagáson két édesanyának is köszönetet mondtunk: Sási Péternének, hogy negyedik gyermeke, és Ráczné Vass Hajnalkának, akinek harmadik gyermeke kezdi meg hétfőn érettségi vizsgáit.

Ünnepségünk a kápolnában tartott hálaadó szertartással zárult, megköszönve a Jóistennek az eddig kapott áldást, és kérve a további segítségét mindennapjainkra.

Reméljük, hogy eddigi diákjaink sikerei a következő nemzedékek számára is vonzóvá teszi iskolánkat.

A rendezvényen készült fényképek megtekinthetők a http://szentbazil.hu oldalon.

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert