HÍRARCHÍVUM

Szent György napi rendezvény a Szent Lukács Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központban

Szent György napi rendezvény a Szent Lukács Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központban
2016. május 9. 14:15

2016. április 23-án Szent György napi rendezvényen vettünk részt a Nyírbátori Kulturális Központban.
A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.
Elsőként kézműves foglalkozáson vettünk részt, amiben a Míves Kezek Társulat volt a segítségünkre. Papírsárkányt készítettünk, amit színes szalagokkal díszítettünk. Mindegyik nagyon egyedi lett, tükrözve a gyerekek személyiségét is.
Ezután virágzó tavaszi fát kezdtünk készíteni, amihez különböző színű papírvirágok álltak a rendelkezésünkre, felragasztásukhoz pedig ragasztópisztolyt használtunk.
A délután második felében táncház várt ránk Sipos Eszterrel, akivel a moldvai táncok alapjait sajátíthattuk el, valamint népi játékokat játszottunk. A talpalávalót a Silvatica zenekar élőben húzta nekünk.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert