HÍRARCHÍVUM

IKOSZ: Szentháromság-Családegyház a Görögkatolikus Metropóliában

IKOSZ: Szentháromság-Családegyház a Görögkatolikus Metropóliában
2016. május 21. 10:06

A Görögkatolikus Metropólia május 21-én történelmi központjában, Hajdúdorogon családpasztorációs konferenciát szervezett.

Mi hívta életre az eseményt? A kitűzött cél az volt, hogy közösen fogalmazzuk meg azokat a célokat, melyek a görögkatolikus egyházunkban előttünk állnak. Hiszen csak együtt alakíthatjuk ki és végezhetjük el azokat a feladatokat, melyekkel Ferenc pápa és a szinódus szándékának megfelelően meg tudjuk újítani lelkipásztori életünket, különös tekintettel a családokra, akik ma nagy megerősítésre szorulnak, s akik ugyanakkor egyházunk és életünk legfontosabb alapját adják. Az eseményen a görögkatolikus parókiákon szolgáló áldozópapok feleségükkel és híveik közül egy-egy házaspárral vettek részt.

A szombati rendezvény a III. imaórával kezdődött, melyet Szocska A. Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzója vezetett.

Ezt követően Kocsis Fülöp metropolita foglalta össze gondolatait a családszinódus és Ferenc pápa Amoris Laetita apostoli buzdítása alapján. Azt javasolta, hogy ne csak a templomunkat tegyük otthonosabbá, hanem az otthonunkat is tegyük templomossá.

Az esemény díszvendége Habsburg Eduárd, szentszéki nagykövet volt, aki Egyház a családban - család az Egyházban címmel tartott előadásában saját családi és családpasztorációs tapasztalatait osztotta meg a jelenlévőkkel. Többször is idézte Teréz anyát, aki szerint „amelyik család imádkozik, az együtt is marad”.

Ezután Korom József és felesége, Kata, pécsi családreferensek számoltak be az egyházmegyéjükben működő családpasztoráció kezdeti nehézségeiről, és az azt követő föllendülésről és annak eredményeiről. Véleményük szerint olyan célt kell kitűznünk, amiért érdemes elkötelezni magunkat, és ezáltal értékes közösséget is teremthetünk.

Közös ebéd után az egyes egyházmegyék megbízottjai adtak beszámolót a korábban kiadott kérdőívek alapján, s igyekeztek megfogalmazni a rövid és hosszabb távú célokat görögkatolikus egyházunk pasztorációs munkájában.

A záró összegzést Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke tartotta, melyben a családpasztoráció súlypontjait és sajátosságait emelte ki a Metropóliában. Hangsúlyozva a nap jelentőségét mindnyájunkat arra buzdított, hogy ez a mai esemény hozzon valóságos paradigmaváltást, amelyben görögkatolikus egyházunk az eddigieknél sokkal nagyobb figyelemmel fordul a családok felé, még jobban ügyel a családi értékek megtalálására és megélésére. A napot a paraklisz éneklésével fejeztük be, melyet Atanáz püspök atya javaslatára az éppen nevenapját ünneplő Szilárd püspök atyáért és egész magyar görögkatolikus egyházunkért ajánlottunk föl.

Görögkatolikus Metropólia

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert