NEWS ARCHIVE

Megszépül a kápolna

Megszépül a kápolna
2016. május 30. 21:50

A dunaújvárosi önkormányzat támogatásával megjavították a tetőt, a Hajdúdorogi Főegyházmegye segítségével megújulhat az udvar a helyi görögkatolikus egyházközségnél.

Még 2014 decemberében költözött át Dunaújvárosban, a Kőris utcai helyiségből a Temető utcai, egykoron római plébániaként működő épületbe Kovács István görögkatolikus parókus és családja. Éppen akkor született meg a család negyedik gyermeke. A hitközösség tagjaival felújították az épületet, és az év karácsonykor már együtt tölthette ott a Szentestét a felekezet.

– Át kellett alakítanunk a kápolnát, ugyanis az eredeti helyiségbe már szinte alig fértünk be. Saját erőnkből, lehetőségeinkből és közös munkából javítottuk, szépítettük a kápolnát. De pénzügyi lehetőségeink végesek voltak. A közel harmincöt éves tetőszerkezet már balesetveszélyes volt, állandóan beázott. Az önkormányzattól támogatást kaptunk ennek felújítására. A DVG Zrt. körülbelül két hét alatt elkészítette az új tetőt. Ezúton is szeretném megköszönni az önkormányzat támogatását, a DVG-nek pedig a gyors és precíz munkát – mondta Kovács István.

Jelenleg az udvaron dolgoznak a szakemberek, térköves burkolatot építenek. Ezt az egyházmegye támogatásával tudják megvalósítani. Hamarosan el is készülnek vele, és a június 12-i elsőáldozó ünnepségen már megszépült környezetben fogadhatják a híveket.

forrás:dunaujvaros.com

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert