HÍRARCHÍVUM

Soltész Miklós államtitkár tett látogatást Nagypeleskén

Soltész Miklós államtitkár tett látogatást Nagypeleskén
2016. június 2. 11:46

Május végi Szatmárnémetiben és környékén tett látogatása során, Soltész Miklós, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár Nagypeleskére is ellátogatott, ahol a romániai magyar görögkatolikus egyházak képviselőivel folyatatott megbeszélést. A máramarosi egyházmegye magyar görögkatolikusait Kozsán István mikolai és Sándor Kornél szárazberki, Nagykárolyt és Nagyváradot Vadas Krisztián, az Érmelléket pedig Endrédi Endre csokaji parókus képviselte. A találkozón jelen voltak még, id. Pallai Béla c. esperes, ifj. Pallai Béla, Pataki Csaba szenátor, Erdei D. István parlamenti képviselő, Riedl Rudolf a Szatmár megyei tanács alelnöke, Béres Antal Elek lázári község tanácsos-jelöltje, Kiss András operatív igazgató, valamint Geszterédi Andrea pályázatokért felelős szakember.

Az első hasonló találkozó Temesváron, Szászfalvi László államtitkár jelenlétében volt 2010. november 27-én, majd Balog Zoltán miniszterrel 2015. május 9-én Nagykárolyban, most pedig Soltész Miklós államtitkár tanácskozott a határon túli görögkatolikus lelkészekkel.

A látogatás a műemléktemplom bemutatásával kezdődött, melynek során a vendégek megtekinthették a templom padlásán 2011-ben felfedezett s a Budapesti Képzőművészeti Egyetem Restaurátorképző Intézetében restaurált, az Istenszülőt a gyermek Jézussal ábrázoló ikont, amely Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeumban, valamint Keszthelyen, a Festetics kastélyban is kiállításra került. Nem véletlenül került sor a találkozóra Nagypeleskén, hiszen a település kincseként ismert, a századfordulón kegyképként tisztelt ikonnak helyet adó templom – a nagykárolyi HU-RO-s támogatás révén felújított görögkatolikus templom után – a következő a sorban, amelyre több etapban megvalósuló támogatást remélnek. Jelenleg ez a templom a legnagyobb műemléktemplom Romániában, ahol magyar nyelven végzik a görögkatolikus szertartásokat.

A látogatás a parókia nagytermében folytatódott, ahol a romániai magyar görögkatolikusok mai helyzetét bemutató, vetítéssel egybekötött előadást hallgatta meg az államtitkár. Ifj. Pallai Béla házigazda prezentációjában köszönetet mondott az államtitkárnak, hogy fontosnak tartja a külhoni magyarok támogatásakor, a magyar görögkatolikusokat érintő ügyeket is. A különböző témákon túl, különös hangsúlyt kapott a tárgyalás során, a szatmári Görögkatolikus Ministráns Tábor (amely az idén augusztus 1-7 között kerül megrendezésre). Ezt követően kötetlen beszélgetésben az államtitkár az áldozópapok gondjaival ismerkedett, kifejtette véleményét, válaszolt minden kérdésre s nem utolsó sorban további támogatásáról biztosította őket. 

Nagypeleskére az 1700-as évek elején telepítették be a Becskyek a görögkatolikus jobbágyokat. A lakók hamarosan egy fatemplomot is építettek. A már szűknek bizonyuló templom helyett 1821-ben újat emeltek téglából. 1832-ben az újjal körbeépített régi templomot lebontották. Az ikonosztáziont 1907-ben, az oltárt 1913-ban, a budapesti Rétay és Benedek műintézetben készítették, historizáló faragásokkal és bizáncias stílusú képekkel. A község többsége ma is magyar görögkatolikus. Az Peleskei Istenszülő-ikon 1700 körül, nem sokkal az egyházközség alapítása után készülhetett. Elképzelhető, hogy galíciai eredetű, de már a Kárpátok belső oldalán megtelepedett festők műhelyéből származik.

Hajdúdorogi Főegyházmegye

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert