HÍRARCHÍVUM

Fogyatékkal élők elsőáldozását ünnepelték Kislétán

Fogyatékkal élők elsőáldozását ünnepelték Kislétán
2016. június 6. 09:34

Május 29-én, vasárnap huszonnégyen részesültek az Eucharisztia szentségében a kislétai görögkatolikus templomban. Köztük volt az a tizennégy fogyatékkal élő gyerek is, akiket karácsonykor kereszteltek meg egy olyan kezdeményezés keretében, amely során keresztszülőket kerestek számukra. A Szent Liturgiát Szocska A. Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzója mutatta be, aki tavaly az elsők között jelentkezett, hogy a Kislétán található Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Ápoló-Gondozó Otthona lakói közül ő is keresztgyermeket vállaljon. A tizennégy fogyatékkal élő fiatal mellett a négy elsőáldozó iskolás gyermek roma származású volt. A szülők és vendégek között vegyesen ültek a hívek: magyarok és cigányok, épek és fogyatékkal élők, az otthon dolgozói és a sok különböző helyről származó keresztszülő.

Orosz Árpád parókus elmondta, hogy volt ugyan olyan szülő, aki először kikérte magának, hogy az ő gyereke az otthon lakóival együtt legyen elsőáldozó, és el akarta vinni más faluba, aztán mégis sikerült szép szóval megoldani a konfliktusokat, s a vasárnapi, megható ünnep végén – ahogyan mondani szokás – mindenki úgy érezte: szent a béke közöttünk. 

Karácsonykor a kislétai ápoló-gondozó otthon lakói közül tizenöten részesültek a keresztség és a bérmálás szentségében. Akkor Szocska A. Ábel apostoli kormányzó mellett Kocsis Fülöp érsek-metropolita is vállalta a keresztszülőséget. Mivel szinte egyik gyermeknek sincsenek szülei, a keresztszülők szerepe különösen felértékelődik, hiszen a 220 gyermek körülbelül 10 százalékát látogatják csak. A keresztszülők a lelki közösségen túl egy-egy telefonhívással, levéllel, csomaggal, látogatással, esetleg egy közösen eltöltött vasárnapi liturgiával jelen tudnak lenni életükben. 

Magyar Kurír - Nyíregyházi Egyházmegye

 

 

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert