HÍRARCHÍVUM

Árvízi jelentés

Árvízi jelentés
2010. május 19. 14:45

A tegnapi nap folyamán (2010. május 18.) a Görögkatolikus Egyház a LEGOTT néven ismert segélyszervezte számára nagy összegű adományt adott át. A segélycsapat az árvíz sújtotta helyekre vonult, hogy segítse a bajbajutottakat. Egyházunk sajtós munkatársa elkísérte a terepre a LEGOTT néven ismert csapat munkatársait. Jártunk Sajópálfalán, Sajóvámoson, Arnóton, Edelényben, Szendrőládon és Szendrő településeken. Sajópálfalán Polgári László parókus atya vitt el bennünket a víz által sújtott területekre, Sajóvámoson Dr. Mosolygó Tibor, éjjel-nappal a gátakon munkálkodó parókus atya mutatta be a helyiek összefogásából született homokzsák falakat. A helyi elöljárókkal készített interjúk bizonysága szerint példaértékű módon összefog a közösség. Mindenki kint van a víz által fenyegetett helyeken és a maga módján segít, ahogy tud. Ki kávét főz a dolgozó munkásoknak, ki süteményekkel kínál, ki-ki tölti, hordja vagy rakja a zsákokat. A kisebb településeken főleg a lakosok azok, akik dolgoznak a gátakon, de a szakszerű segítség, iránymutatás is érkezik a nagyobb szervezetek (katasztrófavédelem, segélyszervezetek, tűzoltóság stb.) részéről. Nagy a kár, hiszen az emberek által megmunkált földek mind-mind víz alatt álnak, nem beszélve a házak átázott falairól és a legrosszabbról, hogy van, akit ki kell költöztetni, mert az egész életen át összegyűjtött vagyon veszélybe forog. Sajóvámos polgármesterasszonya szerint a megmunkált föld a legkisebb gond, a lényeg, hogy emberéletben kár ne essen. Az egyházi vezetők összefogása a helyi állami szervekkel példaértékű. Nem számít, hogy valaki hívő-e vagy sem, katolikus vagy más felekezetű, csak az számít, hogy a közösségünk tagja, aki jelenleg bajban van.

Beszéljenek a képeink.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert