HÍRARCHÍVUM

Ikonosztázion szentelés Szuhakállóban

Ikonosztázion szentelés Szuhakállóban
2010. május 26. 09:14

„Uram, ki megáldod a téged áldókat, és megszenteled a benned bízókat, …szenteld meg azokat, kik házad ékességét szeretik.”

A szuhakállói görögkatolikus templom búcsúi ünnepét 2010. május 23-án, Pünkösdvasárnap tartottuk. Az utrenyét és az ünnepi Szent Liturgiát Kocsis Fülöp püspök úr végezte, egyben megszentelte az újonnan elkészült ikonosztáziont, valamint megáldotta a megújult templomot. Püspök úr beszédében arra emlékeztetett, hogy az ikonosztázion elválasztja a hajót a szentélytől, elkülönül a szent hely, s ezzel kiemeli annak különlegességét. Különlegessége, hogy az Isten országát jelképezi a szentély. Ikon, amelyen keresztül titokzatos módon láthatóvá, érzékelhetővé válik számunkra az Isten országa. A templomhajó az Isten országának a látható része, míg a szentély a láthatatlané.

A szentély a templomban ugyanaz, mint a templom a világban. Az Istenről beszél tornyaival a településeken. Az Istennel való találkozás színhelye, ahogy a templomban a szentély is. Az ikonosztázion nem csak elválasztja ezt a két teret, de össze is köti azt. Bennünket köt össze az égiekkel. Megmutatja, hogy mi is történik odaát az Isten országában. Az utolsó vacsora képe, ahol már mindenki részese lehet az Isten országában a mennyei lakomának. Az ikonosztázion megjeleníti számunkra azt, amit az örök élet, a mennyi élet kínál fel a hívő ember számára. A templom, a szentély ikon, ahogy nekünk is ikonokká kell válnunk a világban. Mi az angyalok módjára dicsőítjük és hirdetjük az Isten dicsőségét. Körülvesszük az oltárt, hogy Istent dicsőíthessük. Mi tesszük láthatóvá az angyali seregeket. Az élő Isten templomai vagyunk, ahol Krisztus a fő, mi pedig az ő tagjai. Akik tudnak imádkozni, azok mindnyájan ikonok az egyházban és a világban. Ikonokká kell tehát válnunk.

A nagyszámú jelenlévők hitben megerősödve élték át a pünkösdi öröm élményét. Az ikonosztázion néhai Dr.Viszlai János világi elnök kezdeményezésére és hagyatékából, valamint a hívek adományából valósult meg. A templom megújulása Európai Uniós támogatásnak köszönhető. Szép belső járólapot, új bejárati ajtókat és díszkivilágítást kapott az épület, valamint díszburkolatot az udvar. Pályázaton kívül, B.Tóth Zoltán ajándékából elkészült a templom hangosítása is.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert