HÍRARCHÍVUM

Pünkösd a nyíregyházi börtönben

Pünkösd a nyíregyházi börtönben
2010. május 26. 09:35

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjai az intézet személyi állományával és felekezetek képviselőivel ünnepelték együtt pünkösdöt május 21-én az intézetben. Az eseményen jelen volt többek között Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi és Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök, Fabiny Tamás evangélikus püspök, valamint Derencsényi István református püspök-helyettes is.

Mészáros László büntetés-végrehajtó ezredes, az intézet parancsnoka köszöntötte a vendégeket, majd együtt megtekintették a fogvatartottak munkáiból készült kiállítást. Ezután Bosák Nándor püspök szentmisét mutatott be, amelyen a fogvatartottak is részt vettek.

A főpásztor az evangélium kapcsán kiemelte: Jézusnak hatalma és ereje van gyógyítani az emberben lévő bajt, szenvedést. Amikor a feltámadt Jézus Péter apostollal beszélt, nem emlegette a múltat, nem rótta fel, amiért megtagadta őt a helytartó udvarában, hanem feladatot adott neki, miután Péter megvallotta szeretetét. Életünkben a rossz az Istenhez való hűtlenség forrása. A főpásztor hangsúlyozta, ha Jézus útját követjük, felszabadulunk rabságunkból. Az ember számára a legnagyobb rabság belülről fakad.

Amikor a Szentlelket várjuk, azt a belátást, reményt, önmagunkban való bizalmat szeretnénk megerősíteni, hogy az élet nem fejeződött be, hanem feladat van előttünk, amit Isten segítségével meg is tudunk valósítani. A Szentlélek ereje válogatás nélkül mindenkit felszabadít.

Ezután Kocsis Fülöp püspök megáldotta a kápolnában elhelyezett ikonokat, amelyeket a fogvatartottak készítettek. Fabiny Tamás evangélikus püspök pünkösdi üzenetében a különböző nemzetiségű, bőrszínű emberek Krisztusban való egységét hangsúlyozta. Pünkösd az egységet kereső egyház ünnepe. Az első pünkösd példa erre, amikor a más-más nyelven beszélő emberek a Szentlélek eljövetelekor megértették egymás nyelvét. Derencsényi István református püspök-helyettes megnyitotta a 2009-től 2014-ig tartó Kálvin-évet az intézetben.

Végül Kökényesi Antal büntetés-végrehajtási altábornagy szólt a fogvatartottakhoz, felhívta a figyelmüket a pünkösd üzenetére, az újrakezdés lehetőségére. Az altábornagy nagy jelentőséget tulajdonít annak a 33 börtönlelkészségnek, amelyek az ország különböző büntetés-végrehajtási intézeteiben működnek. A lelkészségek szolgálatukkal, rendszeres imaalkalmakkal, beszélgetésekkel sokat segítenek az elítélteknek az újrakezdésben és abban, hogy a szabadulás után ne kerüljenek vissza a börtön falai közé. Lippai Csaba, a nyíregyházi intézet görögkatolikus börtönlelkésze rendszeresen meghívja más egyházak képviselőt nagyobb ünnepekkor. A szervezett lelki élet jelenléte a börtönben nagyban hozzásegít ahhoz, hogy a befogadóképességéhez képest háromszoros létszámmal működő intézetben fegyelem uralkodik. A lelkész szerint a börtönben jó emberek vannak. Nem előítélettel, hanem Jézus szemével kell nézni őket, azt kell látni és láttatni velük, amivé válhatnak.

A találkozót a fogvatartottak pünkösdi műsora zárta, énekeltek és versek hangzottak el.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert